Mint már említettem, az 2014-es év többek között azt a veszteséget hozta a számomra, hogy Juli elköltözött Stockholmból.
Azóta ő több különféle érdekes helyre jutott el, meg még készül is továbbiakra. Ha egyszer lesz kedve és energiája, talán még egy-két vendégposztot is ír a kalandjairól...
Szóval Julié az élet és a kaland, nekem meg maradnak a szürke svéd hétköznapok.
Most hétvégén azonban nagy örömömre Juli ismét eljött hozzánk. Ugyan jobbára csak azért, hogy elvigye egy-két csomagját, ami még nálunk parkolt, de mégiscsak itt volt néhány napot.
Az idő gyönyörű szép, meleg és tavaszias volt (se előtte, se utána nem volt ugyanilyen kellemes idő), én pedig úgy időzítettem a tanulásomat, hogy szabad legyek hétvégén.
Így lehetőségünk adódott, hogy együtt elmenjünk geocachingelni mind a két napon.
Szombaton egy elég random külvárosba, Södertäljébe utaztunk ki (olyan egy órányi út HÉV-vel), mert a térkép szerint ott különösen sűrűn vannak a ládák.
Az út elején rögtön egy nagy, komoly kerítésbe ütköztünk. Próbáltunk körbemenni, de nagyon úgy nézett ki, hogy a láda a bekerített területen (mint utóbb kiderült: a Scania gyártelepén) belül található.
Találtunk egy kódos beléptetős kaput, mellette egy detektívablakkal és kamerával felszerelt portát. Miután a portás valami hangosbeszélőn kiszólt nekünk, bementünk hozzá a fülkébe, én meg elmagyaráztam neki, hogy mi most ilyen kis műanyagládákat szeretnénk keresni a gyártelepen.
A portás nem támogatta a gondolatot.
Ezek után jobbnak láttuk elvetni azt az ötletet (ami korábban azért átsuhant az agyunkon), hogy valahogy mégiscsak beszökjünk a kapu mellett.
Így is maradtak azért bőséggel ládák, amikre aztán egész hatékonyan rá is leltünk. Főleg Juli volt ügyes...
A nap során végül húsz megtalálással lettünk gazdagabbak.
Másnap, vasárnap pedig itt a közelben mentünk kincset keresni – mint tudjátok, egy rezervátum terül el közvetlenül mellettünk, benne tavakkal, mocsarakkal, hegyekkel stb. Itt volt egy magas terepnehézségű láda – egy sziklafalon kell hozzá leereszkedni úgy 5-10 métert, majd valami barlangba bemászni.
A koordináták által mutatott helyet remekül megtaláltam, de a szikla szélén lenézni sem mertem, nemhogy lemászni rajta...
Juli viszont bátor, ügyes és gyakorlott, úgyhogy ő lement, bement és meg is találta a ládát (a hegy tetejéről kiabált tippjeim segítségével). Így némi jóindulattal azt lehet mondani, hogy ez a láda is közös munkával lett meg. :-)
Egy további nagyon kellemes oldala Juli látogatásának, hogy elhozta nekünk a Judit... és az utóhang című könyvet, ami a korábban már említett Márai mű folytatása. A terveim szerint a húsvéti szünet alatt el is olvasom.