Elkötelezett geocachingelőként elkezdtem magam is kihelyezni ládákat.

Az első teljesen fantáziátlan volt.
A második már kicsit személyesebb, ötletesebb. A kórházunk területén áll egy hatalmas óra, ennek a fémvázában rejtettem el egy dobozt, a ládának pedig az „Eljött az óra” nevet adtam, a leírásban azon elmélkedve, hogy életünk első és utolsó órája is nagy eséllyel egy kórházban talál minket.
Ezzel együtt ez is egy viszonylag szokványos cache, nem is kaptam még egyetlen „kedvenc” pontot sem rá, noha már vagy 160-an megtalálták.
Hát igen, nem könnyű kitörni a szürkeségből, hiszen van jópár szellemes, eredeti láda, akár a doboz kinézetét, akár az álcázás módját, akár az esetleges megfejtendő rejtvényt illetően.

Törtem a fejemet, hogy mi érdekeset találhatnék ki.
Lassanként megformálódott bennem az ötlet, hogy lehetne egy olyan ládát csinálni, ami az elhelyezésre, kinézetre nézve teljesen hétköznapi, viszont papírlap/füzet helyett üveglapok vannak benne, úgyhogy aki megtalálja, annak üvegre iró tollat kell magával hoznia az erdőbe, hogy felírhassa a nevét.
Az utóbbi hetekben bele is vágtam a dologba. Elmentem az üvegeshez, megrendeltem az lapocskákat.
Meglepő módon a bácsinak a szeme sem rebbent a furcsa kérésre („20 olyan üveglapot kérek, ami belefér ebbe az uzsonnásdobozba”).
A meglepődés sora rajtam volt, amikor fizetnem kellett érte – jobb, ha le sem írom, mennyit volt képes elkérni a kedves bácsika azért a pár nyamvadt üvegdarabért.
Hát igen, a geocaching drága mulatság is lehet, ha komolyan akarja űzni az ember.
Kihelyeztem a ládát, aztán jött az újabb meglepődés: a felelősök eleinte nem akarták jóváhagyni, keményen kellett érvelnem (és kicsit módosítanom a leíráson), hogy végül megjelenhessen.

Tegnap pedig egy újabb kísérlettel tettem próbára a svédeket.
Ez alighanem Jucus ötlete volt eredetileg.
Korábban már említettem, hogy vannak geocaching rendezvények, ahol egy adott időpontban találkoznak az emberek, és csinálnak valamit.
Az ötlet pedig az volt, hogy rendezzünk egy ilyet a zsíroskenyér témára, hadd kóstolják meg a svédek ezt a finomságot.
A rendezvény neve az volt, hogy „Fél nyolckor nálam”, amivel egy otthonfőzős tévéműsorra utaltam – Magyarországon talán a „Hal a tortán” lehet valami hasonló.
Tehát gyakorlatilag meghívtam a geocachingelőket magunkhoz egy vacsorára.

Egy ismerősünk hozott nekünk otthonról erre a célra két kiló disznózsírt (repülőn! – gondolom volt csodálkozás a biztonságiak részéről).
A péntek délutánt kivettem szabadnapnak, hogy felkészülhessek – ezzel együtt a munka jelentős része Jucusra maradt...
A rendezvényre végül úgy tíz ember jött el. Tetszett nekik az ötlet, a zsíroskenyér is ízlett nekik, eszegették is.

Mivel elég nagyvonalúan húsz emberre számoltam, így jópár szelet megmaradt, ezeket aztán a közelben lakó barátaink vitték el a mai nap folyamán – a jó kis hazai ízek iránt mindig van kereslet.