Elvileg évente kellene újraélesztés-gyakorlatra mennem – egyrészt felfrissíteni a rutint, másrészt időről időre változnak egy kicsit az előírások (például a jelen helyzet szerint nem kell a pulzust ellenőrizni, csak a légzést; a szívmasszázs az elsődleges, ha nincs lehetőség a mesterséges légzésre; ha van lehetőség mind a kettőre, akkor 30:2 arányban kell alkalmazni ezt a két momentumot).
A valóságban már talán 2-3 éve is volt, hogy a rendelőnkkel legutóbb egy ilyen tanfolyamon voltunk.
Most a héten végre megszerveztük a dolgot, egyik délután én is szépen megcsináltam a tanolyamot, gyakorlattal, babával, szituációs gyakorlattal, defibrillátorral, ahogy kell.
A tanfolyam után emlékezettek arra, hogy van egy telefonra telepíthető app SMS Életmentők (SMS Livräddare) néven, ami egyrészt mutatja a defibrillátorokat a térképen, másrészt és főleg az az érdekes és hasznos benne, hogy riaszt, ha a közelben valakinek újraélesztésre lenne szüksége.
Jó ötletnek, nemes gondolatnak tűnt, így telepítettem a telefonomra ezt az app-et, de azt gondoltam, hogy aligha kerül valaha is sor arra, hogy ténylegesen riasszanak.
Erre ma délelőtt már jelez a telefonom, hogy felételezett szívleállás van a közelben.
Még szerencse, hogy észrevettem, mert le volt kapcsolva a hang.
Izgalmas dolog, kicsit olyan geocaching meg Pokémon Go érzés – az app a térképen szépen megadja a célpontot és berajzolja az útvonalat.
Iziben magamra kaptam a kabátomat, és elindultam.
Azt hittem, hogy ez valamiféle gyakorlat – tesztelik a jelentkezőt, hogy komolyan gondolta-e a vállalását.
Azért persze szedtem a lábamat, de nem futottam – ha kifulladva érek a helyszínre, akkor senkinek sem vagyok hasznára.
De siettem rendesen, még a Pokémon Go-t sem kapcsoltam be.
A helyszínhez közeledve gondolkodtam azon, hogy jutok majd be a társasházba.
A nyitott kapuban síró nő egyrészt erre a kérdésre is választ adott, másrészt azt is valószínűsítette, hogy mégsem gyakorlat, hanem éles helyzet van.
Kérdeztem a nőtől, hányadik emelet, de ilyen bonyolultságú kérdéshez nem volt elegendő szegénynek a svédtudása, így az ujjaimmal mutattam: 1? 2? 3? 4?
Felszaladtam a mutatott emeletre (az volt bennem, hogy nem szabad a liftet használni – utóbb jöttem rá, hogy ez a szabály tűz esetére van).
OK, ott voltam az adott emeletem, egy csomó zárt ajtó.
Itt egy kicsit elbizonytalanodtam, elkiáltottam magam a folyosón: Szívleállás? – de nem jött válasz.
Most mit tegyek?
Eddigre szerencsére éppen megérkeztek a nálam egy kicsit talpraesettebb tűzoltók is.
Határozott mozdulattal megpróbáltak benyitni minden ajtón, három zárva volt, a negyedik nyitva, oda bementünk.
Odabenn állt pár tanácstalan ember, intettek, hogy melyik szobába menjünk.
Bementünk.
Ott találtuk az illetőt, akit aztán a tűzoltókkal együtt lefektettünk a földre (az újraélesztéshez kemény alap kell). Közben megállapítottuk, hogy szegény már teljesen hideg és merev. Kicsit olyan halott-szag is volt a szobában.
Így aztán konstatáltuk, hogy nincs semmi értelme újraélesztéssel próbálkozni.
Lementem, hogy bevárjam a mentőket, akik (akárcsak a rendőrök) pár percen belül megérkeztek.
A lenn sírdogáló nőről kiderül, hogy nem hozzátartozó, hanem takarítónő. Itt Svédországban a rászorulóknak jár efféle segítség, az önkormányzat pénzén – nem tudom, Magyarországon van-e hasonló rendszer.
Szegény takarítónőnek elég traumatikus lehetett az élmény – megpróbáltam belépni a pszichiáter-szerepbe (hogy már valami hasznom is legyen a helyszínen), és támogatni, bátorítani akartam a nőt, de a nyelvi akadályok miatt nem sok mindenre jutottam.
Arra is gondoltam, hogy ha ez az app így működik, hogy minden komolyabb mentőriasztásra bejelez, akkor a továbbiakban lesz még részem kalandokban.
A történet azért adott egy adrenalin-löketet, egy kicsit a hatása alatt maradtam pár óráig.
A halottszag meg valahogy megmaradtam az orromban – ki is nyitottam az ablakot a szobámban, hátha segít.
