Érdekes filmet néztünk meg tegnap.
Egy iráni (!) rendező filmjét, aminek az eredeti (francia) címe Copie conforme, Magyarországon pedig (a francia eredetit korrektül lefordítva) Hiteles másolat volt.
Ezúttal a svédek voltak azok, akik teljesen megváltoztatták a címet, ami így Találkozás Toscanában lett.
Ez most szerencsés is volt a mi esetünkben, mert pont emiatt választottuk ezt a filmet, visszagondolva a néhány évvel ezelőtti, kellemes és romantikus pisai és (főleg) firenzei nyaralásunkra Jucassal.
Nos, nagyon érdekes film. Nem (vagy legalábbis nem úgy) depressziós. Kicsit romantikus, erősen filozófikus mű.
Az alaphelyzet az, hogy van egy angol szerző, akinak az eredeti és a másolat viszonyáról írott könyve épp megjelent olasz fordításban, és ennek kapcsán tart egy (mérsékelt érdeklődést kiváltó) előadást egy toscanai városban.
A hallgatóságban van egy, a gyerekét egyedül (?) nevelő (?) műkereskedő nő, akinek rokonszenves a fickó. Megszervez egy találkozót a férfival, majd elautóznak egy közeli faluba körülnézni, sétálni.
Egy kávézóban azt hiszi róluk valaki, hogy házasok, és onnantól kezdve fordul a film, és úgy tűnik, mintha tényleg azok lennének. Mégpedig olyanok, akik éppen az tizenötödik házassági évfordulójukat ünneplik, viszont ennek kapcsán szembesülnek a kapcsolatuk kiürülésével, megfáradásával, a hétköznapok terhével, sőt a házasság különféle fázisaival egyszerre.
A DVD-borító (és számos ismertető, kritika) szerint ez csak játék a részükről, tehát továbbra is az alaphelyzet az igaz. Van azonban pár apró jel, ami ennek ellene mond.
A magam részéről inkább úgy értelmezem, hogy innentől (szürrealista módon) megváltozik a valóság, és ettől a ponttól kezdve valóban egy régóta együtt lévő házaspárt látunk. (Aztán lehetne még úgy is, hogy eleve házasok, és az elején az előadáson való megismerkedés a játék a részükről, de pár apró jel alapján ez sem hihető).
Szerintem a film minden szinten az eredeti és a másolat, a látszat kérdését járja körbe.
Maga a film is kettős ilyen téren: egyrész nagyon realista a sok széttöredezett párbeszéddel, üresjáratokkal, háttérzajokkal – másrészt van pár (gondolom szándékoltan...) mesterkélt, művi beállítás.
Fölmerül az a kérdés is, hogy az esküvő időszakának boldogsága egy megőrizni, másolni érdemes „eredeti”-e, vagy pedig ez maga valami másolat. (I didn't mean to sound so cynical, but when I saw all their hopes and dreams in their eyes, I just couldn't support their illusion.)
Érdekes, hogy pár fontosnak tűnő közlés – leírva vagy fülbe súgva – úgy történik, hogy sosem tudjuk meg, mit tartalmazott az üzenet.
Ezért mindehhez jól illeszkedik az, hogy egyre inkább elbizonytalanodunk a film nézése közben, hogy mit is látunk igazából
Az interneten utánanézve látom, hogy Magyarországon – rossz szokás szerint – ezt a filmet is szinkronizálták. Ez pedig különösen nagy veszteség ebben az esetben, ugyanis itt kifejezetten nagy szerepe van annak, hogy mikor és hogy váltanak az angol, francia és olasz nyelv között.
Jó és elgondolkodtató film, megnézésre ajánlom – de csakis az eredeti változtaban!
