A szabadságom első tényleges napján rosszkedvűen ébredtem ugyan, de a mosogatás közben hallgatott munkásmozgalmi dalok visszaadták a jókedvemet és tettrekészségemet, így belevágtam egy kis geocachingelésbe – meg is találtam két ládát. Mentem volna tovább is, de egy telefonhívást kaptam, ami miatt vissza kellett fordulnom. Kicsit később még egy újabb hívást is, ezúttal a rendelőm főnővérétől, aki azt akarta, hogy írjak egy receptet egy betegnek (ehhez is haza kellett térnem a lakásba, mert onnan van hozzáférésem az intranetes kórrajzrendszerhez).
Ha már otthon voltam, akkor segítettem egy kicsit (tényleg kicsit) a mosásban. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy szombaton még porszívóztam is, akkor bátran kijelenthetem, hogy ismét tettem pár lépést a határaim átlépése irányába.
Délután még megnéztem egy 1936-ból való science-fiction filmet (Things to come) – egész élvezhető lett volna még mai szemmel is, csak a DVD volt valahogy gyártási hibás, és a film felétől a kép és a hang úgy tíz percnyi elcsúszással ment (a kép visszaugrott ennyit, míg a hang ment szépen tovább), ez sokat levont az élvezeti értékből.
Van a helyi (tőlünk egy saroknyira álló) könyvtárban egy „nyelvi kávéház” – ide már egy ideje el akartam menni, de mivel ütközik a munkaidőmmel (fél hatkor kezdődik ugyan, de hétfőnként hatig vagyok), így erre eddig nem volt alkalmam. Most elmentem, érdekes élmény volt. Beszédes kedvű idős svéd bácsik és tört svédséggel kommunikáló bevándorló csajok szórakoztatták egymást. Én valahogy egyik csoportba sem passzoltam igazán.
Úgy tűnik, hogy ilyenkor, ha szabad vagyok, mindig eszembe jut a munkahelyváltás. Még egyszer réges-régen eszembe jutott az igazságügyi pszichiátria – most pénteken épp találkoztam egy ott dolgozó rokonszenves színesbőrű nővérrel, úgyhogy ennek kapcsán le is adtam egy jelentkezést (beszéltem az illetékes főorvossal, meg beküldtem a CV-met).
Hát ezeket csináltam hétfőn.
Most, kedden (és szerdán is...) meg egy még érdekesebb programra készülök – majd talán írok róla, ha visszaértem.