Egyszer régen írtam egy posztot Határaink átlépése címmel, ahol a takarítás (számomra) új élménye és a kikötözős szex között vontam párhuzamot.
Azóta aztán sajnos sem a takarítás, sem a BDSM világában nem mélyedtem el jobban; most hétvégén viszont sikerült sokkal nagyobb mértékben átlépnem a határaimat, egészen újfajta tapasztalatokra téve szert.

Egy kis háttértörténet:
A blogom régi, hűséges olvasói emlékezhetnek Rogerre, a versenyvitorlázó világbajnok kollégámra. Nagyon lelkes, gyakran mesél a régi vagy a tervezett útjairól.
Tavaly Tihanyban nyaraltunk a családdal, és úgy adódott, hogy a Kékszalag is pont arra az időre esett, amikor ott voltunk, így láthattuk a startot meg a győztes célba érését is.
Hazaérve Stockholmba említettem ezt Rogernek, aki még csak nem is hallott a Kékszalagról korábban, de ahogy elmeséltem neki, nagyon megtetszett neki a dolog, és azt mondta, hogy jövőre megcsinálhatnánk együtt ezt a túrát, ha szerzek hajót.
Magamban azt gondoltam, hogy ez teljesen ki van zárva, hogy én hajózzak; viszont eszembe jutott, hogy az egykori budapesti főorvosom lelkes vitorlázó, és annak idején a Kékszalagot is rendszeresen megcsinálta.
Megpróbáltam őket összehozni, a tervem az volt, hogy majd ők (meg esetleg még páran) megcsinálják a kihívást, én meg a partról drukkolok neki.
Közben mindenki, minden oldaról győzködött, hogy ha Roger ezt ilyen kedvesen felajnálotta, akkor nehogy már nemet mondjak a kalandra.
Bennem viszont egyre inkább érlelődött a dolog, hogy nem fogok vízre szállni.
Amikor télen a Kanári-szigeteken voltunk (erről sajnos elmulasztottam blogposztot írni), akkor a háromnegyed órás hajóút az egyik szigetről a másikra is teljesen kikészített, pedig az nagy hajó volt, és csak annyi volt a dolgom, hogy egy helyben üljek, és kibírjam valahogy az utat.
Mondtam is Jucusnak ezt követően, hogy most már biztos, hogy én fel nem szállok egy vitorlásra.
Roger és a volt főorvosom (illetve az ő egyik vitorlás ismerőse) felvették ugyan egymással a kapcsolatot, de aztán valahogy elakadt a kommunikáció, amit én egyáltalán nem is bántam – így legalább megoldódott a probléma, ugyanakkor senki sem mondhatja, hogy az én hibámból maradt el a hajókázás.

Történt viszont, hogy nemrég születésnapomra Jucustól egy vitorlás tanfolyamot kaptam ajándékba.
Először egy kicsit lesápadtam, mert mint említettem, nem igazán tudtam magamat elképzelni egy hajón, főleg nem úgy, hogy én ott még aktívan csináljak is valamit – de ha már megkaptam ezt az ajándékot, akkor elfogadtam a kihívást.
Bejelentkeztem a tanfolyamra az első lehetséges időpontban – ha már meg kell történnie, essünk túl rajta minél előbb.
Kétnapos tanfolyam volt (szombat-vasárnap), elmélet és gyakorlat, de azért inkább a gyakorlaton volt a hangsúly.
Gyönyörű helyen, a stockholmi szigetvilág kapujában.
A tanfolyam többi résztvevője azért jelentkezett, mert hamarosan vitorlást szeretnének venni, és előtte egy kicsit fel akarták turbózni az ismereteiket. Én meg jobb híján azt mondtam, hogy azért vagyok itt, hogy valami újat próbáljak ki...
Kicsit túlöltöztem a többieket, egy sárga esőkabát és hozzá tartozó szintén sárga esőnadrág volt rajtam. Amikor rajtam volt a mentőmellény, meg a kezemben volt egy csáklya, úgy néztem ki, mint egy bálnavadász. Míg az oktatóink rövidnadrágban és pólóban voltak...

Főleg ezen a hajón gyakoroltunk

Egy csomó új szót, speciális szakkifejezést is meg kellett tanulnom – ez tetszett.
Most a poszt kedvéért kicsit ránéztem a magyar vitorlás szakkifejezésekre, és látom, hogy azok nagyrészt a német szavakon alapulnak, aminek köszönhetően egyúttal egybeesnek a svéd szavakkal is, amiket tanultam. Íme egy kis ízelítő, előbb a „magyar”, aztán a svéd szó:
achterliek – akterlik
backbord és steuerbord – babord och styrbord
bum – bom
lee és luv oldal – lä och lovart sida
unterlieck – underlik
és így tovább.

Nos, a lényeg az, hogy a tanfolyam minden szempontból a várakozásaimon felül sikerült.
Az elmélet érdekes és érthető volt, egy kicsit összeállt bennem a kép, hogy hogy is működik egy vitorlás.
A gyakorlat során mentünk jolléval és tőkesúlyos hajóval (magyarul alighanem kieler-nek hívják az ilyet), kezeltem a kormánylapátot és a schott-ot (ez egy kötél, amivel a vitorlát lehet tartani és irányítani), navigáltam a hajót kikötőből kifelé és befelé, végeztünk fordulást széllel és szél ellen; minden viszonylag jól ment; sőt, kifejezetten élvezetes is volt mindezeket csinálni, érezni, megérteni azt, hogy mindez mire is való.

Szóval ezek után – ha jövőre tényleg sikerül megszervezni – már tényleg nagyon szívesen beülnék egy hajóba, hogy Rogerrel és a volt főorvosommal együtt megcsináljuk a Kékszalagot.
Jucusnak pedig köszönöm ezt a kicsit másféle szülinapi ajándékot, ami valóban segített abban, hogy átlépjem a határaimat!