A Thai légitársaság kellemes csalódás volt a számomra. Az utóbbi időben megszoktam, hogy a „rendes” légitársaságok (az esetemben: SAS, Malév) sem sokban különböznek már a fapadosoktól (Ryanair, Norwegian): A drágább jegyért cserébe eseleg sűrűbb járatindítást kap az ember, de ételként legjobb esetben valami hűtőből előrántott sonkásszendvicset adnak, de gyakran azt is csak pénzért.
Úgyhogy a Thaifölddel kapcsolatos kellemes meglepetések már a repülőn kezdődtek. Minden úgy működött (sőt, még úgyabbul), mint a repülés hőskorában: Kedves, mosolygós légikisasszonyok, párna, takaró, fülhallgató (aminek használatáért nem kértek külön pénzt, ellentétben pl. a Kanári-szigeteki charterjárattal két éve) – igaz, a hangszórók a mi sorunkban konkrétan nem müködtek, másrészt viszont úgyis csak valami propagandafilmet lehetett volna nézni a királyról, meg az épülő, fejlődő Thaiföldről. :-)
Illetve állítólag később (amikor már aludtam) még levetítettek egy részt a Bones-ból – gondolom, ezzel sem vesztettem sokat.
Volt kétszeri meleg étel, folyamatosan hozták az (ingyen) italt, végig készségesek, aranyosak voltak.
A mosdó virágokkal volt díszítve, a szélére pedig a szappanon kívül parfüm is ki volt téve.
Kellemesen telt a repülőút Bangkokba (amit persze jelentősen megkönnyített az, hogy bevettem egy Zopiklont, így aztán aludtam csaknem végig).
A megérkezéskor kicsit izgalmas volt, hogy nem kaptunk információt arról, hogy innen hogyan tovább. (Elképzeléseimmel ellentétben) nem állt ott senki kis táblácskával, hogy „Apollo - Koh Chang”, valaki odavetette ugyan, hogy „indulási oldal, F”; csakhogy a nevezett helyen aztán végképp nem várt ránk senki. Ott ugyan állt egy szép nagy sor, akik szemlátomást becsekkolásra vártak, de nekünk senki sem mondta, hogy repülővel kéne továbbmennünk (noha ez kétségkívül kézenfekvő megoldásnak tűnt), és főleg nem kaptunk semmiféle jegyet a továbbutazáshoz. Zavarunkat fokozta, hogy a sorban állt egy svéd család, akik ugyanazzal az utazási irodával utaztak ugyanoda, és nekik viszont volt repülőjegyük. A stockholmi iroda persze nem vette fel a telefont, hiszen Svédországban ekkor éjfél volt.
Végül egy helybeli bíztatására (és jobb ötlet híján) végigálltuk a sort, és jegy nélkül is be tudtunk csekkolni a Tratba menő járatra.
Innentől már ismét minden igen kellemes volt. Afféle játékgéppel utaztunk, és a trati repülőtér is igen aranyos volt. A képrejtvényben már láthattátok. Kis nyitott épületek, a repülőtől az érkezési oldalra pedig busz helyett afféle kisvonat szállított minket, amilyennel (pl. a Margitszigeten is) városnéző turisták szoktak mászkálni.
Tratban aztán minibusz várt ránk (itt már olajozottan működött minden), ami elvitt (egy kompozás közbeiktatásával) Koh Chang-ra, ahol laktunk.