Megígértem, hogy ha valaha sikerül visszaszerezni az elveszett sapkámat, akkor elmesélem a keresés történetét.
Egy régebbi blogbejegyzésben addig a pontig jutottam, hogy elmentem a 020-as taxi központjába egy külvárosba, de már zárva volt az iroda.
Nos, mivel munkaidő alatt egyébként nem könnyen tudok elutazni ilyen egzotikus helyekre, így megkértem Jucust, hogy legközelebb ő menjen ki oda. Ezt meg is tette, de a helyszínen nem tudtak semmiféle sapkáról. Némi ideges ide-oda telefonálgatás után (Jucus engem hívott, én meg a 020-as taxi diszpécserjét, hogy ők hívják fel nekem a sofőrt...) kiderült, hogy a taxisközpontban elvből nem vesznek át talált tárgyakat, így a sapkát sem vették át, amikor a sofőr le akarta adni.
Mondta is erre, így utólag, hogy bocs, akart is szólni, hogy még mindig nála van, csak aztán valahogy kiment a fejéből.
Ezután megpróbáltam valami módot találni arra, hogy megbeszéljem vele, hol és hogyan vehetném át a sapkát.
Egy idő után szerencsére már megadta nekem a privát mobilszámát, ami nagy könnyebbség volt, mert a harmadik-negyedik alkalom után már elég hülye érzés volt újból elmagyarázni a diszpécsernek, hogy sapkaügyben akarok beszélni azzal a sofőrrel, akinek a nevét és a taxiszámát ugyan nem tudom, de akit április 13-án 10.35-ra a Katrinebergsbacken 35 A elé rendeltem stb.
Találkozót egyeztetni viszont még a szám ismeretében sem volt könnyű dolog, mert ő értelemszerűen ide-oda mozog egész nap, tehát nem tudok egy adott helyre „odamenni”. Felmerült az is, hogy elhozza a sapkát (csekély ellentételezés fejében) a rendelőhöz, ha a közelben jár, de ez sem jött össze, mert neki főleg a város északi részein szoktak fuvarjai lenni, én meg viszonylag centrális helyen, de mégis inkább déli irányban dolgozom.
Végül az találtam ki, hogy mondja meg, mikor és hol fejezi be a munkát, és majd ott várom.
Na, erre megtudtam, hogy Märstában adja le az autót minden nap, délután 5-kor.
Így most egy pénteki napon (amikor csak 3-ig van a munkaidőm) kimentem hozzá.
Hát ha korábban Újpesttel példalóztam, akkor ez most úgy képzeljétek el, mintha Szentendrére (mellesleg egy kizárólag arabok által lakott Szentendrére...) kellett volna kimennem, ahol a HÉV-től még 1,5 km-re egy társasház parkolójában várhattam türelmesen, hogy beguruljon az autó. Pozitívum viszont, hogy szép idő volt, és a sok förtelmes tömbházon és bevásárlócentrumon kívül egy nagyon ízléses, patakkal, tavacskákkal feldobott kis park mellett is elmentem.
Végül meg is érkezett a taxis, átadta a sapkát, csak azt kérte, hogy áruljam már el neki, hogy miért olyan iszonyú fontos nekem ez a sapka, mondván, hogy annak a benzinnek az árából, amivel Stockholmból Märstába ki lehet jutni, legalább két ilyen sapkát lehetne venni (ő persze nem tudta, hogy tömegközlekedtem és gyalogoltam, pedig így még durvább a dolog).
Mondjuk azt már Jucus is mondta nekem (még a történet egy korábbi stádiumában), hogy a sofőr valószínűleg esténként vadul rázogatja a sapkámat, mert meg lehet róla győzödve, hogy minimum heroin van benne elrejtve.
Akárhogy is, végre megvan a sapka.
Viszont remélem, hogy most egy darabig nem lesz rá szükségem...