Tegnap reggel Arlandán elbúcsúztunk Leától, ő pedig egy hosszú – de legalább közvetlen – repülőút után megérkezett Amerikába, konkrétan New Yorkba, ahonnan aztán busszal továbbvitték őket az Egyesült Államok legkisebb tagállamába.
(Feledvány: Melyik az? Segítségképp itt van alant egy zászló...)
Jól utazott, (egyelőre...) nagyon jól érzi magát.
Sikerült aktiválnia az amerikai telefonszámát, sőt a nap végén (ami itteni idő szerint már ma hajnali négy óra körül volt, úgyhogy hosszú napja lehetett szegénynek...) még a blogjára is jutott ideje.
Engedélyt kaptam tőle a linkelésre, úgyhogy azok kedvéért, akik követni szeretnék és tudnak svédül (bár nem lepne meg, ha hamarosan angolul folytatná a blogot):
Ezzel a poszttal szeretnék megemlékezni arról, hogy Lea (a nagyobbik lányom) most utazik el Amerikába egy évre.
.JPG)
Mégiscsak megírom ezt a posztot. A politikai hátteret viszont nem állok neki itt (részletesebben) kifejteni, szerintem mostanra már országosan ismert az esztergomi helyzet, másrészt a neten már amúgy is igen bőséges anyag található a kérdésről.
Régebben sokat jártam Östersundba bérorvosként dolgozni (csak az elmúlt évben hagytam ott a végtelen északsvéd lápvidéket a norvég fjordok kedvéért). Érdekes volt, hogy egy olyan pszichiátriai akut főorvosa lehetek, ami akkora területet lát el, mint Magyarország fele, amin azonban összesen csak kb. annyian laknak, mint Győrben.
Az Elnök sör pedig egy létező márka (helyben főzik), ennek a vásárlásával én is gyakran támogattam ezt a rokonszenves független köztársaságot.
Hogy mennyire sűrű is volt a hét, azt szépen illusztrálja az a tény, hogy napközben még facebookozni sem volt időm, délutánonként idehaza pedig arra nem maradt lehetőségem, hogy akár csak egyetlen részt is megnézzek a kedves Battlestar Galactica sorozatomból.
És ha mindez nem lenne elég, még a klinikai irányelvekről szóló dokumentumokkal (az öngyilkosság, aggresszivitás és kényszergyógykezelés vidám témájában) is el kellett készülnünk ezen a héten.
A megadott helyszínre könnyen odataláltunk, de aztán felmerült az a probléma, amit korábban is észleltem ezzel az alkalmazással (c:geo) kapcsolatban – odaérek a kijelölt helyre, majd egy kicsit később a program egyszerűen ötven-száz méterrel arrébb rakja a térképen a célpontot. Így aztán keveregtünk egy darabig a környéken, teljesen sikertelenül. Már-már feladtam (annál is inkább, mert éjjel pont egy kudarcot vallott GPS-es keresésről álmodtam), de aztán támadt egy ötletem: kinyerem ebből a programból a nyers koordinátákat, és egy másik, nem annyira csilivili (a kincsek helyét nem ismerő), ámde GPS-szempontból megbízhatónak tűnő programmal megkeresem.
Nos, Dánia zászlaja (vagy „becenevén” a Dannebrog) látványra talán nem nyújt különleges élményt: egyszerű színkompozíció, „szokványos” skandinávkereszt minta.
Amit még el szeretnék mesélni, mert érdekesnek tartom (noha ma már csak történelmi jelentősége van), az az, hogy a középkorban létezett a zászlónak egy gyász-zászló változata is, amin a piros színt fekete váltja fel. Ezt meglehetősen eredeti megoldásnak találom, hasonlóról még nem hallottam más országokból (a szokványos megoldások a gyász kifejezésére egyébként a zászló félárbocra eresztése, fekete szalaggal való ellátása, egyszínű fekete vagy fehér zászló felhúzása).
Igaz, volt ott egy könnyen mászható fa, amin 4-5 méter magasan el volt helyezve pár deszka, lehet, hogy ott találtam volna a kincset? – Nem teszteltem le...
A héten a végére értem a Battlestar Galactica harmadik szezonjának (talán már említettem, hogy szándékosan visszafogom magamat, és egy nap legfeljebb egy részt nézek meg)..jpg)
Ehhez az idei május elsejéhez számos dolog is kötődött:.jpg)
Na, kicsit később kiderült, hogy ja, bocs, mégis inkább két héttel később lesz a rendezvény. A jegyet visszaváltani, áttenni nem lehetett (illetve lehetni éppen lehetett volna, csak az annyiba került volna, mintha új jegyeket veszünk). Hosszas vacillálás után végül úgy döntöttünk, hogy mégiscsak hazarepülünk, hiszen azért jó dolog a családommal találkozni elsőáldozás nélkül is.
Végül meg is érkezett a taxis, átadta a sapkát, csak azt kérte, hogy áruljam már el neki, hogy miért olyan iszonyú fontos nekem ez a sapka, mondván, hogy annak a benzinnek az árából, amivel Stockholmból Märstába ki lehet jutni, legalább két ilyen sapkát lehetne venni (ő persze nem tudta, hogy tömegközlekedtem és gyalogoltam, pedig így még durvább a dolog).
Most karácsonyra (többek között) azt kapta ajándékba, hogy tervezhetett egy cipőt magának, amit aztán el is készítettek neki méretre. A dizájn talán valamelyest a tánchoz is kötődik (állítólag a nőknek valamiért kényelmes magassarkúban táncolni), a szalag teljesen eredeti ötlet volt (a céget annyira meglepte vele, hogy ők nem is vállalták be, csak a fület, amibe be lehet fűzni). A masni pedig végképp jellemző rá, nagyon kedveli ezt a motívumot mindenféle összefüggésben.