A múlt héten sikerült legalább négy embert magamra haragítanom (valószínűleg persze többet is, de ennyiről tudok konkrétan), de mégsem érzem magamat jobban ettől sem.
Történetek és gondolatok Északról és Délről
2011.11.30. 22:31
Érdekes dolgok ezek
Címkék: szex kereszténység Jucus
A blogom figyelmes olvasói, valamint a személyes ismerőseim tudhatják rólam, hogy életemnek egy viszonylag rövid, ámde meghatározó időszakát egy (katolikus és egyben karizmatikus) közösség kolostorában töltöttem.
A még közelebbi ismerőseim azt is tudják, hogy hogy hívják ezt a francia alapítású társaságot, de ebben a posztban most nem írom le a nevét.
Lelkes, buzgó tagja voltam a közösségnek, mindaddig, amíg – máig rejtélyes okokból – el nem küldtek minket Jucussal együtt 1994 elején. Akkor ezt igen rossz néven vettük; ma már hálát adok a Gondviselésnek, hogy ez így történt.
Lelkes, jámbor, imádkozós tag voltam, igyekeztem megfelelni a szegénység, tisztaság, engedelmesség hármas követelményének. Ezek közül a szegénység nem jelentett számomra problémát, az anyagiak sohasem csábítottak különösebben. Az engedelmesség egy árnyalattal nehezebb kérdés, időnként határozott véleményem van a dolgokról (és valamiért az a gyanúm, hogy az elküldésünk hátterében is az állhatott, hogy valakinek ez nem igazán tetszett), de alapvetően gond nélkül el tudom fogadni, hogy egy szervezeten belül (legyen szó akár egy vallási közösségről, akár mostanában egy munkahelyről) megvan a magam adott helye – úgyhogy végső soron az engedelmesség sem volt gond.
Nagyon fontos és szép időszak volt az életemben, amikor a kolostorban lakhattam; azt érezhettem, hogy végre valahol befogadnak, fontos vagyok, része vagyok egy csapatnak, és az egész életem egyfajta misztikus, természetfölötti, szent célt nyert.
Nagyon szerettem a közösséget, a katolikus egyház egyik legprogresszívebb, legjobb, szinte példaértékű szervezetének tartottam, még ha esetleg apróbb hibákat fel is fedeztem benne.
Na, amiről most mesélni akarok, és aminek a kedvéért meg kellett írnom ezt a bevezetőt:
Pár éve megszellőztette a francia sajtó, hogy a közösség egyik tagja ellen pedofília gyanújával nyomozás indult.
Mivel a mai napig kapcsolatban vagyok a közösség magyarországi ágával, próbáltam az ügyben tájékozódni, de a hivatalos álláspont az volt, hogy ugyan sajnos valóban történt valami, de a sajtó igencsak felfújja a dolgot, és a közösség már el is indította a megfelelő rágalmazási pereket. Hát legyen így, akkor én is kicsit fenntartással olvasom a Le Canard Enchaîné-t.
Most viszont látom ám, hogy fenn van a neten egy hivatalos állásfoglalás a közösség vezetői részéről november 15-i dátummal.
Az „emlékek gyógyulása” felkiáltással elhatárolódik a közösség az elkövetett szemétségektől (nemcsak pedofíliáról van szó, hanem formálisan beleegyező felnőttek között zajló, ámde az adott kontextusban mégiscsak illetlen dolgokról).
Mondjuk valószínűleg az állhat a nagy önvizsgálat hátterében, hogy most kezdődik a pedofilügy bírósági szakasza, szóval ezek most már úgyis napvilágra fognak kerülni, így hát, gondolom, elébe akartak menni a dolgoknak.
Az viszont különösen érdekes, hogy nem csak arról az illetőről (egy mezei énekvezető szerzetes) van szó, akiről eddig lehetett tudni, hanem egyrészt magáról a közösség alapítójáról, másrészt a közösség az egyik későbbi úgynevezett „általános előljárójáról” is.
Az alapítóról többek között konkrétan ezt írják:
„Ce dernier a reconnu de graves manquements à son devoir d’état en matière sexuelle, en particulier avec des soeurs de la Communauté, ce qui a entraîné plusieurs d’entre elles à quitter la Communauté. Un cas concerne même une jeune fille mineure... Son prestige de fondateur charismatique, joint à la seduction de sa parole, a conduit la plupart de ses victims à se laisser abuser par un discourse prétendument mystique, couvrant de motifs spirituels de graves entorses à la morale évangélique.”
Azaz hogy az illető különösen (en particulier) nővéreket szeretett elcsábítani, de egyszer egy fiatalkorú lányról is szó volt. A (hivatalos közleményben meglehetősen érdekes stíluselemként ható) három pont mellesleg ennek a kiskorú lánynak az említése után kerül a mondat végére.
Azt is leírják, hogy az alapítói tekintélye segítségével, misztikus beszélgetések révén csábította el az áldozatait (arról mondjuk tudtunk, hogy nagyon nagy misztikus a fickó).
Szóval lám, lám, ki mivel tud csábítani, nem csak a kockahas, a nagy farok, a vastag pénztárca, de még ez a spirituális szöveg is döglesztő lehet pár nőnek.
Hát, sajnos (vagy szerencsére) ebből én kimaradtam – miközben a francia anyaházakban ilyesmi zajlott, én csak csendben imádkozgattam valahol Esztergom közelében.
Másrészt viszont akkor és ott megismerkedtem Jucussal – őt pedig nem cserélném le holmi szenteskedő dumától rámcuppant apácára, de nem ám!
28 komment
2011.11.17. 19:33
Mégsem
Címkék: munka Petra Jucus
A mai nap érdekes fordulata, hogy a korábbi hírekkel ellentétben mégsem fognak minket privatizálni.
Nos, ez mégiscsak jó hír, mert így tovább szőhetem a rendelővel kapcsolatos nagyszabású terveimet, és így talán még Petrát is egy kicsit hosszabb ideig tarthatom meg magamnak.
Az okokról nem sokat (=semmit sem) lehet tudni.
Igaz, tegnap megjelent egy újságcikk a Dagens Nyheter-ben, de abban csak tényszerűen leírták a terveket, meg úgy mellékesen megemlítették, hogy egy hasonló privatizáció Kelet-Stockholmban az ellátási minőség csökkenésével járt, ugyanis nem sikerült állandó orvosokat szerződtetni a rendelőkbe.
Lehet persze, hogy ez elég is volt, mert mostanában egy (többek közt) idősgondozással foglalkozó magáncég botrányos dolgaitól hangos a svéd sajtó (elhanyagolják, rosszul ápolják az öregeket, a pelenkákon spórolnak, miközben komoly összegeket visznek ki az országból különféle adóparadicsomokba stb.), és ebben a hangulatban talán nem akarnak a megyei politikusaink egy új támadási felületet nyújtani.
Ebből persze az is következik, hogy fél év múlva, amikor már senki sem emlékszik a Carema-ügyre, szépen újra elővehetik az ötletet.
Apropó, Carema:
Jucusnak úgy egy hónappal ezelőtt munkát kínált ez a cég. Jucusnak az interjún olyan rossz benyomásai támadtak a cégről, hogy azt mondta, köszöni, de nem hajlandó itt dolgozni, mert szerinte ez a cég felelőtlenül bánik az öregekkel.
Még nehezteltem is egy kicsit Jucusra a döntése miatt, mondván, hogy ez mégiscsak egy nagy, komoly cég az svéd egészségügyi piacon stb.
Erre egy-két hétre kitört a botrány, hogy a cég tényleg felelőtlenül bánik az öregekkel.
Úgyhogy egy nagy piros pont Jucusnak az éleslátásáért vagy a zseniális megérzéséért.
7 komment
2011.11.14. 08:00
Magyar ízek 2.
Címkék: ételek Petra Stockholm Jucus
Néha szükség van arra itt idegenben, hogy egy-két nosztalgikus otthoni ízt érezhessünk a szánkban.
Az utóbbi időben, többeknek köszönhetően, kicsit bővült a lehetőségek tára.
Egyrészt Petra (a rendelőmben dolgozó kedves, okos, fiatal magyar doktornő) hívta fel a figyelmemet egy oldalra, ahonnan különféle magyar ételeket lehet megrendelni Svédországba (valamint Dániába, Finnországba) házhozszállítással.
Ez csábító (bár nem olcsó) lehetőség. Még nem éltünk ugyan vele, de tervezzük. Ahogy megfigyeltük, itt persze inkább viszonylag tartósabb dolgok szerepelnek a kínálatban, olyasmik nem, amik hűtést igényelnek.
Így ez a Túró Rudi-kérdést nem oldja meg.
Ezen a ponton viszont barbieds-nek tartozom köszönettel, aki egy korábbi posztomnál ajánlotta, hogy menjek el egy orosz boltba, mert ott biztos lehet valami hasonló édességet kapni.Mivel van ugyan ilyen bolt Stockholmban, de tőlünk nagyon messze, így eddig váratott magára a dolog, de a minap amúgy is arrafelé volt dolgunk, hát bementünk.
Nos, itt mutatkozott meg a haszna a tízenvalahány éven át tartó orosztanulásnak, mert így rögtön megértettük, hogy a rendkívül fantáziadús módon Глазированный творожный сырок (azaz nagyjából „Bevonatos túrókrém”) névre keresztelt termék lesz az, ami nekünk kell.
Megkóstoltuk, finom, persze nem egész pontosan egyezik meg a Túró Rudival, de elég közel áll hozzá.
Úgyhogy stockholmi barátok – előre! Vár rátok a Matrjosjka nevű bolt Hässelbyben, vagy a Kalinka bolt Hallonbergen-nél!
Egy további felfedezést meg a magam vállakozó szelemének köszönhetek.
A helyi „török boltban” random módon megvettem a képen látható Piknik çiftlik peyniri nevű dolgot, csak úgy kíváncsiságból. Azt sejtettem a csomagolása alapján, hogy valami tejtermék lesz benne. Nos, a helyzet az, hogy a doboz a mi fogalmaink szerinti túrót rejt. Vagy legalábbis valamit, ami közelebb áll a túróhoz, amit a svéd boltokban kapható Keso. Finom.
A Puck, amit még lefényképeztem, dán termék, de szintén csak ilyen bevándorlós boltokban kapható. Tökéletesen helyettesíti a Camping sajtot, ami az én gasztronómiai nosztalgiám fő tárgya volt mindig, amíg Jucus föl nem fedezte nekem ezt a helyi változatot.
Ez utobbiakat itt helyben beszerezhetitek, mi a Coop-pal szembeni boltban szoktuk megvenni (ahol Jucus mellesleg Karaván sajot is talált), de valószínűleg minden „Livs” feliratú, közelkeletiek által vezetett boltocska hasonlóképpen forgalmazza ezeket.
7 komment
2011.11.12. 13:00
Válaszút
Címkék: munka depresszió Eszter
Szégyenletesen régen nem írtam már új bejegyzést a blogomba.
Ennek az van a hátterében, hogy igen fáradt, nyúzott és nyomott voltam mostanában, se energiám, se kedvem nem volt hozzá.
De mivel ez most (a régi, titkostól eltérően) nem egy panaszkodós blog, így nem megyek bele további részletekbe.
Aztán volt még egy érdekes álmom, meg részem volt egy nagyon kellemes borozásban a minap – ezek viszont ismét olyan jellegű dolgok, amikről csak a titkos blogon mernék részleteket írni (egyre inkább gondolkodom is rajta egyébként, hogy fel kellene azt is támasztani).
Szóval ezekről nem írok.
A címben említett válaszútról viszont igen, viszont ehhez előbb egy kis háttérinformációval kell kezdenem.
Azt mostanra, gondolom, minden olvasóm tudja, hogy pszichiáter vagyok, talán az is kiderült, hogy kifejezetten addiktológiával (alkohol- és drogfüggők kezelésével) foglalkozom.
Az intézményi háttér pedig így néz ki: A svéd egészségügy (megyei) önkormányzati finanszírozással működik. A kórházak, rendelők stb. legnagyobb részének egyben ez az önkormányzat a fenntartója is, de vannak egyre szaporodó számban magánklinikák is, ezeket az önkormányzat éppúgy finanszírozza, és elvárja tőlük az adott teljesítményt, minőséget stb.
Itt Svédországban a jobb- és baloldal azt jelentik, amit jelenteniük kell, úgyhogy a baloldal (inkább) ellenzi a privatizálást, míg a (most éppen hatalomban lévő) jobboldal inkább szorgalmazza.
Na, szóval ezen a rendszeren belül a mi klinikánk önkormányzati tulajdonban van (én tehát a megye alkalmazottja vagyok). Klinikát mondok, de igazából ez egy sajátos intézmény, ami leginkább rendelők hálózatából áll: Úgy képzeljétek el, mintha mondjuk Budapest minden kerületében, meg Pest megye minden érdemleges településén lenne egy-egy pici rendelő, ahova az alkoholisták, drogosok segítségért fordulhatnak. Van aztán ezeken kívül egy kórházi akutunk, pár osztályunk, meg pár különleges rendelőnk (pl. csak buziknak vagy csak kisgyerekes anyukáknak vagy tablettafüggőknek stb.). Szóval nagy intézmény, földrajzilag szétszórva a 6519 négyzetkilométer területű megyében.
Én ennek a klinikának ez egyik helyi rendelőjében dolgozom, méghozzá amióta megnyitottuk azt kb. öt éve. Azóta – úgy érzem, és úgy tűnik a visszajelzésekből is – kifejezetten jól működő, sikeres, népszerű rendelő lettünk, sok olyan beteg is minket választ, aki területileg nem is hozzánk tartozna.
Eddig a háttér, remélem, nem volt túl unalmas.
A héten lett nyilvános a hír (én persze már egy kicsit hamarabb tudtam róla), hogy az a terv (formális döntés két hét múlva, de ez valószínűleg tényleg csak formalitás), hogy privatizálnak minket. Vagyis hát igazából a feladatot (az adott kerület addiktológiai ellátása) privatizálják, hiszen magát az épületet mi is csak béreljük, a személyzetet meg az új fenntartók vagy átveszik vagy nem.
Méghozzá úgy fog ez zajlani, és ez benne az izgalmas csavar, hogy az új tulajdonosnak az lesz a feladata, hogy vonja össze az általános pszichiátriai és addiktológiai ellátást, és egy kombinált rendelőt hozzon létre, ráadásul a jelenlegi földrajzi területünk kétszeresét lefedve.
Nos, mit gondolok, mit érzek?
Furcsa, mert egyfelől elvileg szomorúságot kellene éreznem – ennek a rendelőnek én voltam az orvosa az indulásától kezdve (néha egyedül, néha egy-egy rezidenssel megerősítve), kicsit az én érdemem is, hogy ott tartunk, ahol; úgyhogy ez egy kicsit az „én gyerekem” – most pedig ebben a formában gyakorlatilag meg fog szűnni.
De igazából már egy ideje gondolkodtam azon (akik olvasták a régi blogomat, azok tudnak is erről), hogy ideje lenne váltani. Ahogy az általam annyira kedvelt Battlestar Galactica végefelé is elhangzik a kulcsmondat: Let’s start anew.
Innentől (vagyis hát igazából legkésőbb 2013. január 1-től) mindenképp új időszak kezdődik: Vagy maradok fizikailag ott, ahol most vagyok, részben ugyanazokkal a betegekkel, de ekkor egy új munkahelyen, új rutinok szerint, szélesebb feladatkörrel.
Vagy pedig maradok a jelenlegi klinikán belül, átkérve magamat egy másik rendelőbe, vagy netán osztályra.
(Sőt, kaptam már olyan ötletet is – tapintatból nem árulom el, hogy kitől –, hogy hagyjam a fenébe egész Stockholmot, és költözzek Norvégiába. Szó se róla, ezt igencsak szívesen meglépném.)
Akárhogy is teszek, bármelyiket is választom, valakit, valakiket magára fogok hagyni, pár embert csalódottá fogok tenni.
De nem az én hibám, hogy ez a helyzet létrejött, úgyhogy nem érzek miatta lelkifurdalást.
Sőt, ha magamba nézek, leginkább örülök, hogy kicsit felkavarodik az állóvíz, és lépéskényszerbe fogok kerülni.
Szóval bocsánat, kedves stockholmi barátaim, rezidenseim, pártfogoltjaiam, betegeim, de nem ígérhetem, hogy veletek maradok az idők végezetéig – úgy érzem, most el kell kezdenem keresni a magam útját, és lehet, hogy egy bő év múlva el kell válnunk egymástól.
Tant pis.
12 komment
2011.11.05. 19:32
J. W. Goethe: Mignon
(Vas István ford.)
Ismered-e a citromok honát?
Narancs tüzel sötétlő lombon át,
A kék egek halk fuvallata kél,
Nem rezdül meg a mirtusz, a babér.
Csak dél felé!
Te ismered!
Szerelmesem, odamennék veled.
Ismered azt a házat? Oszlopok
Tartják tetejét, csarnoka ragyog,
És márványszobrok állnak, nézve rám:
Mit tettek veled, szegény, kicsi lány?
Csak dél felé!
Te ismered!
Védelmezőm, odamennék veled.
Ismered-e a hegy szűk ösvenyét?
Felhők között az öszvér félve lép,
Barlangokban ős sárkányfaj tanyáz,
Szirt omlik s rá örvénylő áradás.
Csak dél felé!
Te ismered!
Menjünk, atyám! Utunk oda vezet!
7 komment
2011.10.15. 12:57
Arthur C. Clarke: Szigetek az égben; A Mars titka
Címkék: könyvek sci fi acc
Közhely, és azt hiszem, én is elsütöttem már az egyik korábbi posztomban, hogy a sci-fi paradox módon szorosabban kötődik a megírás korához, mint más műfajok.
Ilyen szempontból nagyon érdekes ez a két könyv, amit nemrég olvastam.
Egy trilógia részeiről van szó, a harmadik könyvet (Earthlight – Földfény) is kiadták ugyan magyarul, de még 1992-ben, és az nincs meg nekem.
A Szigetek az égben esetében igen érdekes az elévülés kérdése.
Itt ugyanis – dupla paradoxonként – pont attól válik a könyv porossá, hogy a leírtak nagyjából meg is valósultak.
A történet arról szól, hogy egy fiú (valamikor a XXI. század vége felé) egy vetélkedőn azt nyeri, hogy pár hetet egy, a Föld körül keringő űrállomáson tölthet. A cselekmény egyrészt a srác személyes kapcsolatainak alakulása körül forog, másrészt pedig történnek apróbb kalandok, ez-az elromlik, lesodródik a pályáról, efféle.
Igen nyilvánvaló a könyv oktató célzata: gyakran kitér azokra a kérdésekre, hogy egy űrállomás miért marad a pályán, mitől lép fel a súlytalanság jelensége, hogyan befolyásolja a súlytalanság a hétköznapokat és az emberi szervezetet, hogy lehet így enni és inni, hogy irányítják az űrjárműveket, hogyan lehet (geostacionárius) műholdakkal megoldani nagy távolságokat áthidaló adatforgalmat stb.Rengeteg olyan dolog, amelyek ma már – az űrhajózás irány csak egy picit is érdeklődők,
de valószínűleg mások számára is – általánosan ismert tények.
Ne feledjük azonban, hogy ez a könyv 1952-ben íródott, kilenc évvel Gagarin útja előtt, amikor a szerző csak a saját fantáziájára, fizikai ismereteire és logikájára támaszkodhatott.
Szóval gyakorlatilag az, amit a könyv leírt, mára valóság lett (jó, persze nem minden részletben pont úgy – egyrészt már ma jóval több műhold van fenn, mint a könyv szerinti jövőben, márészt viszont egy távközlési műholdon nem kell emberi személyzetnek jelen lennie, meg hasonlók), sőt a hétköznapjaink része.
Ez egyrészt illusztrálja ACC zsenialitását, másrészt viszont kicsit unalmassá teszi a könyvet a mai olvasó számára – az oktató érték már nem játszik, a cselekmény maga meg önmagában aranyos ugyan, de igazán nagy fordulatokkal, összetett jellemábrázolásokkal vagy személyiségfejlődéssel azért nem szolgál.
Itt ugye még nem tart a technika, sőt, ott sem, hogy embert küldjünk a Marsra (a marsjáróink viszont már ma jobb képeket küldenek, mint ami a könyv szerinti jövőben lehetséges).
Itt az elévülés inkább a szerző társadalomszemléletére vonatkozik.
Nem éltem az 50-es években, főleg nem az akkori USA-ban, de feltételezem, hogy arra a korra lehetett jellemző a technika és a társadalom fejlődésébe vetett optimista hit.
Nincs is igazából negatív szereplő, de még a politikai oldalról felvetődő probléma is gyakorlatilag csak abban áll, hogy a földi politikusok nem szívesen adnak olyan sok pénzt a Mars további fejlesztésére – ezért valahogy meg kell győzni őket ennek a hasznosságáról.
Egy mai hasonló jellegű könyvben azért valószínűleg erősen felvetődne problémaként, hogy van-e jogunk ilyen durván átalakítani a másik bolygó viszonyait, főleg, ha ott van őshonos élővilág. Ez a könyv (talán, mert az 50-es években a környezetvédelem még nem volt ilyen divatos téma) nagyon egyszerűen lesöpri a kérdést azzal, hogy majd biztos alkalmazkodni fognak a földiesített vissonyokhoz, sőt még talán jobb is lesz nekik úgy.
Clarke későbbi könyveiben már azért általában ennél árnyaltabb és összetettebb politikai képpel találkozhatunk, bár a kifejezett társadalomkritika nem igazán az ő terepe.
Viszont ami a szerző fő erőssége, hogy hihető, konzekvens ér működő világokat tud teremteni, az már ezekben a korai műveiben is megmutatkozik.
Megjegyzés: A könyveket önkényes sorrendben tárgyaltam. Valójában a Mars titka íródott előbb; a két könyv története sehogy sem kapcsolódik egymáshoz, se közös szereplő révén, sem máshogy – de bizonyos utalások alapján feltételezhető, hogy ha ugyanabban az úgynevezett „univerzumban” játszódnak, akkor a Mars titka történik korábban.
Szólj hozzá!
2011.10.11. 08:00
Stockholmi képek 5. – Romantika
Címkék: képek romantika Stockholm
A stockholmi utcán nyitott szemmel járva a romantikus kreativitás különféle jeleibe botolhat az ember, ahogy ezt egy korábbi posztban már bemutattam.Erről a kőről, amit most szeretnék megosztani veletek, már régóta tudok, már akkor itt volt, amikor 2002-ben a környékre költöztem.
Södermalmon, a Folkungagatan és a Götgatan sarkán (vagy másképpen fogalmazva itt: Lat N 59° 18′ 50″; Lon E 18° 4′ 25″) az egyik járólapon olvasható ez a szöveg. A betűk már egy kicsit megkoptak, nehezen olvasható a felirat, úgyhogy a svéd szöveget is ideírom:
„Här träffades Lukas och Carmen. Idag är de gifta och har en dotter.”
Magyarul:
„Itt találkozott Lukas és Carmen. Ma [már] házasok és van egy [kis]lányuk.”
Sokszor láttam már ezt a követ, mert gyakran járok a környéken, de mindig meghatódom, ha látom.Vajon mi lehet ma Lukasszal és Carmennel? Vajon még mindig házasok? Születtek azóta további gyerekeik?
Jó volna tudni...
2 komment
2011.10.09. 17:18
Magyar ízek
Címkék: ételek Stockholm Jucus
Stockholmot erős túlzás lenne a gasztronómia fellegvárának nevezni – ezzel együtt viszont tény, hogy viszonylag jó felhozatal van különféle jellegű éttermekből.Akad pár étterem, ami büszkélkedtet Michelin-csillaggal, sőt van két olyan hely, ami kettővel is (mellesleg az egyikben voltam már egyszer Jucussal).
A különféle nemzeti éttermekből is van sokféle: kínai, japán, görög, arab, kurd persze számtalan, de akad mongol étterem is, de még az etióp vagy a koreai konyha rajongói is több hely közül választhatnak.
Ennek fényében viszont furcsa, sőt egyenesen érthetetlen a számomra, hogy nincs (és amióta itt lakunk, soha nem is volt) egyetlen magyar étterem sem Stockholmban.
Eddig a Moldau volt az a hely, ami leginkább közel állt ehhez – egy lengyel-osztrák étterem, ahol azért mindig akadt egy-két magyar étel is.
Ezen a héten azonban felfedeztem egy újonnan megnyílt helyet, a Bar Central-t Södermalmon, a Nytorgetnél.
Igaz, ez is általános „közép-európai” profilt visz, nem színtisztán magyart, de itt már azért komolyabb választék van magyar ételekből, amelyeket aztán – a magyar szakácsoknak köszönhetően – valóban úgy is készítenek el, ahogy kell. A magyar borokból is egész elfogadható választékot tudnak felkínálni.
Ma itt ebédeltünk Jucussal és Annával.
Brassói aprópecsenye, vegyes saláta, rántotthús, gesztenyepüré. Nyami.
Sajnos, egyáltalán nem volt olcsó (végül ezer korona fölötti összeget hagytunk ott), de azt mondom, egyértelműen megérte.Jucus az ebéd végeztével egész jól el is beszélgetett a szakácsokkal – ráadásul elég hosszan, a svéd pincérek meg is jegyezték, hogy ezek a magyarok aztán nincsenek híján a társalgási témáknak...
Nem bánnám, ha ezek a fiatal, lelkes srácok is csatlakoznának az itteni kis baráti körünkhöz.
A helyet pedig melegen ajánlom minden stockholmi ismerősnek és ismeretlennek.
54 komment
2011.10.08. 13:13
Stockholmi képek 4. – R.I.P. Steve Jobs
Címkék: halál képek Stockholm
2011. október 7., Stockholm
Az Apple szaküzlet kirakata a Kungsgatan-on.
3 komment · 1 trackback
2011.10.01. 10:44
A vihar szeme
Címkék: munka depresszió dráma Petra Roger
Jó régen írtam. Már szinte lelkifurdalásom van emiatt.
Az ok röviden: Sem időm, sem energiám nem volt írni, amiről pedig legszívesebben írnék, arról pont nem lehet.
Kicsit részletesebben:
A korábbi posztban már említett kollégák elkezdtek dolgozni a rendelőmben. Többé-kevésbé úgy alakultak a dolgok, mint amire számítottam, bár a vitorlázó-rekorder orvos körül jobban, a fiatal kolléganő körül pedig kevésbé pezsegnek a szexuális energiák, mint amit optimálisnak tartanék, de ez végül is nem nagy gond.
A vitorlás doki hatalmas energiával és ambícióval vetette magát a munkába: Hosszan, részletesen beszélget a betegekkel, mindenféle hasznos tanácsokat ad nekik, brossúrákat osztogat (AA csoportokról és hasonlókról), hosszú kórrajzokat (szinte novellákat) ír, kéthetente visszarendeli magához a betegeket stb.
Legalábbis így indult a dolog. Ezzel nem is lenne baj, sőt, mindez nagyon dícséretes (mondjuk a hosszú kórrajz az lehet hátrány, ha aztán másnak később nehéz megtalálni a lényeget a sok szövegben), még szinte irigylem is őt ezért – csak hát adott, hogy hány beteget lát el a rendelőnk, abból hány (lesz) az övé, ezzel a magas ambícióval pedig nemhogy heti 40 óra nem elég a munka ellátására, de még a heti 168 sem lenne az. Eleinte benn is maradt minden nap este hétig, nyolcig (anélkül hogy túlórapénzt kért volna érte – újabb pirospont), de aztán ő is észrevette, hogy ezt így nem bírja, és nekem is el kellett vele finoman beszélgetni, hogy ebből a – tényleg tiszteletreméltó – ambícióból érdemes lenne visszavenni egy kicsit. Ezt meg is tette, viszont azóta mintha már nem csillogna a szeme olyan lelkesen, mint az elején...
A fiatal kolléganő két hónapos nyelvtanulást követően jött ki Stockholmba és rögtön ide a rendelőbe. Természetesen nem vártam el, hogy azonnal munkárafogható legyen.
Ő most itt van mellettem munka közben, figyeli mit csinálok, tanulja a nyelvet és a szakmai rutinokat.
Lenyűgöző, hogy mennyire lelkes és szorgalmas és hogy milyen gyorsan tanul. Ha két beteg között van egy kis szabad időnk, az Orvosi Hetilap itteni megfelelőjéből fordíttatok vele cikkeket svédről magyarra, ami igen jól megy neki.
Viszont azzal, hogy egyfolytában ott van mellettem, azért mégiscsak rengeteg időmet és energiámat leköti. A munkahelyemen a Facebookra is csak néha-néha tudok felpillantani, blogozás meg szóba sem jön. :-(
Mire hazaérek, addigra meg már kész hulla vagyok, semmi kedvem írogatni.
Aztán meg, amik egyébként történnek:
Vannak nehéz, súlyos dolgok körülöttem, amik foglalkoztatnak és befolyásolnak: Családok mennek széjjel, emberek roppannak meg a szűkebb vagy tágabb környezetemben. Nem egy, nem kettő, hanem legalább öt-hat család (tehát legalább kétszer ennyi ember) érintett ilyen-olyan magánéleti és/vagy pszichés problémákban. Persze lerázhatnám ezt „az ő bajuk, oldják meg maguk” felkiáltással, de mivel hozzám közel álló emberekről van szó, mégsem vonhatom ki magamat a hatásuk alól.
Mivel ez egy nyilvános blog, amit az ismerőseim is olvas(hat)nak, de akár az ismeretlenek is könnyen beazonosíthatnak, így itt ezekről a diszkréció miatt nem is írhatok többet. Ennyiből mondjuk jobb volt a régi, titkos blog, ott szabadabban leírhattam az engem foglalkoztató, a (magam vagy mások számára) kínos dolgokat.
Itt most tehát elég legyen ennyi, hogy valóban a vihar szemében látszom lenni: Pont itt, ahol állok, éppenséggel szélcsend van (ami nem is biztos, hogy jó – a vitorlás az ellenszéllel is tud mit kezdeni, a szél hiányával viszont nemigen*) – de tisztában vagyok vele, hogy körülöttem hatalmas és részben fenyegető erők tombolnak.
És ez néha egy kis szorongással tölt el...
______________
* A blogom egyik (nagyon kedves) olvasójától kaptam reakcióként ezeket a pontosító és bíztató szavakat:
A jó vitorlás szélcsendben pumpál, azaz ferdére dönti a hajót és húzkodja a vitorlát, vagy a kormánnyal evez... Tehát mindig van lehetöség.
13 komment
2011.09.16. 11:15
Feladványos álom
Címkék: álmok
A mai álmomban (egyebek mellett) egy feladvány is szerepelt, aminek (akkor legalábbis úgy éreztem...) igen vicces megoldása van.
Így, éber állapotban már nem tűnik annyira nyilvánvalónak a megoldás és annak humorisztikus értéke is némileg kétségbevonhatónak tűnik, de most már csak az érdekesség kedvéért is megosztom veletek, főleg, mert kiváncsi vagyok, hogy valaki meg tudja-e fejteni.
Tehát a megálmodott „feladvány”:
Kacsákkal foglalkozó öregasszony.
19 komment
2011.09.07. 07:00
Evolúciós istenérv
Címkék: vallás
A cím akár Teilhard de Chardin felé terelheti a témában járatos olvasó gondolatait, de nem, most nem róla, csak a saját eszmefuttatásomról szeretnék írni.
Érdekes helyzet, hogy miközben kifejezetten (természet)tudományos beállítottságú és gondolkodású ember vagyok, az életem túlnyomó részében vallásosként definiáltam magamat (igaz, a jelenlegi hitéletem már csak nagyon halvány árnyéka például annak az időszaknak, amikor egy kolostorban éltem – ez utóbbiról majd esetleg máskor mesélek).
Szóval elgondolkodtam azon, hogy meg kellene fogalmazni, mit is jelent számomra a vallás, a hit, és főleg, hogy mindez hogy fér meg a tudományos világképel.
Az egyik posztom kapcsán elbeszélgettünk az evolúcióról LittleBear-rel.
Mivel az evolúciót egy igen jól működő modellnek tartom (nem csak a biológia területén), így ebből az irányból próbálom meg bemutatni a gondolataimat.
Logikus dolog-e hinni Istenben (vagy istenekben vagy egyáltalán valamiféle vallásban)? Megfigyelhetjük, hogy szinte minden kultúra (az egyébként is sok szempontból különleges pirahã népet kivéve) rendelkezik vallásos rendszerrel. A vallás gyakorlásához általában hozzátartozik, hogy a hívők időről időre (munka helyett) különféle szertartásokon vesznek részt (sőt a nép egyes tagjai sámánként, papként, szerzetesként tartósan kiesnek a termelő munkából), a nyersanyagok egy részét templomépítésre, áldozatokra fordítják. Ha most közben arra is gondolunk, hogy a különféle népek folyamatosan küzdenek a termőföldekért, vízért, ásaványokért stb., akkor ebben a helyzetben egy ilyen viselkedésforma csak akkor tudhat fennmaradni, ha nagyobb a közösség számára biztosított előnye, mint a „költsége” (hiszen, ha nem így volna, a nem-vallásos és így erőforrásokat nem pazarló szomszéd népek előbb-utóbb gazdasági, demográfiai vagy katonai előnybe kerülnének velük szemben, és így azok túlélési esélyei jobbak lennének, ők előnybe kerülnének, míg a vallásos népek előbb-utóbb eltűnnének).
Itt most a vallást, mint a kultúrák viszonylag stabil, sok generáción átívelő viselkedésformáját fogtam fel – úgy gondolom, hogy ez helytálló. De meg lehetne ugyanezt fogalmazni genetikai formában is: ha a vallásosságot lehetővé tevő génkombináció hátrányos lenne a populáció számára, akkor kikopna a génkészletből.
A vallások általános elterjedtségéből tehát arra következtetek, hogy egy-egy népnek előnyös az, ha szerepel a vallás is a kultúrában – valószínűleg annak a közösségépítő és -összetartó erejénél fogva, valamint esetleg azért is, mert segíti az alapvető erkölcsi normák betartatását.
Tehát azt gondolom, hogy közösségi szinten előnyös vallással rendelkezni (abban az értelemben, hogy segíti a túlélést – ebből nem következik, hogy ez erkölcsi értelemben jó is; például a folyamatos fegyeverkezés, háborús készenlét szintén hasonlóan mindenütt jelenlévő, tehát szintén előnyös viselkedésforma...).
Ezzel tehát azt látom igazolva, hogy az Istenbe vetett hit célszerű, tehát ennyiből ésszerű is. Paradox módon viszont ebből nem következik, hogy maga a hit tárgya, azaz Isten tényelges léte feltétlenül igaz kell, hogy legyen.
De nekem ennyi most elég is.
Nem mellesleg maguk a vallások is evolúciós folyamaton mennek át: Ahogy a tanítás egyik generációról a másikra száll, kicsit máshová kerülnek a hangsúlyok, átértlemeződik a tanok jelentése, egyes gyakorlatok, erkölcsi előírások feledésbe mennek, mások előtérbe kerülnek, újak alakulnak ki.
Az eltérések növekedésével a vallások különféle iskolákra, felekezetekre, szektákra bomlanak – ezek közül egyesek (amelyek jobban illeszkednek az adott kor kihívásaihoz) növekednek, mások sorvadoznak.
Míg korábban fogékonyabb voltam a vallás misztikus tartalmára is, manapság inkább az érdekel, ami valószínűleg az (egyik) evolúciós előnyt adja: a közösségteremtő erőt.
Lenyűgöz, ahogy különféle társadalmi helyeztű, nyelvi, kulturális hátterű stb. embereket össze tud fűzni a vallás.
Ezért taszít, amikor a vallás erejét valami másodlagos (pénzügyi, szexuális vagy – talán leggyakrabban – politikai) célra akarják felhasználni.
Viszont örülök annak, hogy itt Stockholmban is van egy sokszínű katolikus közösség, és örülök annak, hogy mostanra egy magyar imacsoport is összejött.
27 komment
2011.09.04. 08:01
Szakmai álmok
Címkék: munka halál depresszió álmok
Ma éjjel három olyan álmom is volt, ami így vagy úgy a munkámmal függ össze.
1. Azt álmodtam, hogy az Anafranil és az Antabus kombinációja szívizomgyulladást okozhat. Ezért át kell néznem, hogy egy bizonyos betegem, aki meghalt, milyen gyógyszereket kapott.
Ez az álom még valamelyest kötődik is egy tényleges esetemhez (részletekbe nem megyek bele), de most reggel a biztonság kedvéért megnéztem, és nem, a fent nevezett gyógyszerek nem okoznak szívizomgyulladást, még kombinációban sem. A pszichiátriai gyógyszerek közül a Leponex igen, de azt nem szoktam használni.
2. Egy kollégám depressziós. Megpróbálom felvidítani, elhívom magamhoz, hogy van odahaza pár doboz söröm, igyuk meg együtt. Az invitálást elfogadja, de azt mondja, nem iszik sört. Megyünk az utcán, a járda jeges. Javaslom neki, hogy csúszkáljon, először nem akar, de aztán belejön, élvezi, mosolyog. Én viszont, ahogy megpróbálom, rögtön elesem, ugyanis valami ragadós lábnyomok akadályoznak.
Megérkezünk a házunkhoz (afféle pesti bérház), beinivitálom a kissé romos ajtón. A fickó kérdezi, hogy tényleg itt lakom-e, vagy csak poénból megyünk be egy random ajtón.
Beérve hívjuk a liftet (a legfelső, az ötödik emeletre kellene felmenni), de a lift csak lassan mozog: mint kiderül, valami mentőbrigád húzza fel óvatosan a liftszekrényt, ugyanis annak a tetején ott van valaki, aki belezuhant az aknába. Rengeteg ember nézi a korlát mellől (a liftaknát csak rács védi, be lehet látni). Valószínűsíthető, hogy az illető öngyilkos akart lenni, és meg is halt.
Nos, tényleg van itthon sör, ami sajnos nem fogy. Tényleg laktam Pesten egy efféle ház legfelső emeletén. Az aktualitása a dolognak pedig az lehet, hogy egy kedves ismerősünk lelkileg nagyon rosszul van, annyira, hogy – állítólag – öngyilkosságot kísérelt meg; Jucussal tegnap arról beszéltünk telefonon, hogy tudnánk neki segíteni.
3. Buszon utazom egy régi ismerőssel (egy lányról van szó, aki valaha tetszett nekem). Felszáll a klinikánk frissen nyugdíjba vonult igazgatója, csavarok, kerekek, efféle van nála. Kiderül, hogy ez egy skateboard, csak még össze kell rakni – most, hogy nyugdíjba vonult, gördeszkázással akar foglalkozni. Beszélget velünk, a buszban utazókkal erről, meg mindenféle másról is (a táskájáról, öltönyökről stb.). A végén mindenki szívhez szólóan búcsúztatja, ölelgeti. A velem utazó lány is (akinek egyébként semmi köze a klinikánkhoz, az álomban sem) – a főnököm elgondolkodik ezen, és azt mondja: „Mi még nem találkoztunk.” A lány ezen végképp meghatódik, hogy egy ekkora klinika igazgatója emlékszik arra, hogy kivel találkozott és kivel nem, és azzal válnak el egymástól, hogy „De majd fogunk.”Nem tudom, gördeszkázik-e, mindenestre vitorlázik, tőlünk pedig egy komoly biciklit kapott búcsúajándékba. Tényleg nagyon figyelmes volt a dolgozókhoz – én legalábbis így éreztem, bár vannak nővérek, akik azt mondják, hogy a fokozott figyelem inkább csak az orvosokra terjedt ki.
3 komment
2011.09.03. 14:33
Határaink átlépése
Címkék: szex prostitúció feminizmus Stockholm Jucus
A minap egy másik blogban (amit most nem linkelek be) szóba került, hogy át kell lépnünk a korlátainkat, határainkat.
A szexuális határok átlépése ügyében egyébként melegen ajánlom az egyik olvasóm blogját: Ez nem vanília.* (Előre jelzem, hogy mind szövegében, mind képi világában igen explicit blogról van szó, úgyhogy jámbor keresztény, vagy más okból konzervatív olvasóim ne klikkoljanak oda. De tényleg ne.)
Nos, ma nekem is határátlépős élményben lehetett részem.Épp egy hete, hogy Jucus magamra hagyott (tíz napra Magyarországra utazott), és a keserű magányomban végül olyasmit tettem, ami nem fordult velem elő idáig:
Látszólag minden ok nélkül, teljesen váratlanul takarításba fogtam.
A dolog háttere a következő. Van itthon egy kisszoba (annak, aki már járt nálunk: az „Ügyeletes szoba”), ahol a könyveim meg a számítógépem van (most is innen írok). Ebben a szobában már egy jó ideje feltűnt valami furcsa áporodott szag, de mivel valami oknál fogva ezt a szagot csak én érzem, Jucus nem, így ő nem volt különösebben inspirálva a takarításra.
Pár napja aztán, amikor az egyetlen itthon maradt lányom már elindult iskolába, én meg lent neteztem, egyszer csak készült összeomlani a szobában az (IKEA) könyvszekrény. Arra gondolván, hogy ha ez most ebben a formában rám zuhan, még kb. hat órán keresztül nem lesz senki itthon, aki mentőket hívjon rám, elkezdtem eszeveszettem a földre hajigálni a polcról a könyveket. Ez sikerült is, így megúsztam a balesetet.
Ma pedig, kihasználva a szombatot, a könyveket szépen összedobozolva kitettem a folyósóra. A polcot szétszedtem (a csavarok komoly anyagfáradás tüneteit mutatták, jópárat nem is lehetett kicsavarni, egyszerűen csak letörtek), a darabokat elvittem a... izé... nem ismerem a megfelelő magyar szót.
A svéd kifejezés tükörfordítása „környezet(védelmi) kunyhó” lenne, odahaza egyszer a „szorti” kifejezést hallottam az ilyesféle szelektív hulladékgyűjtő hely megnevezésére, de nem tudom, ez mennyire része a sztenderd magyar szókincsnek. Na, mindegy, szóval oda.
A polc hűlt helyén (és jobban körülnézve a szobában, másutt is) döbbenetes mennyiségű koszt, pormacskát, egyebeket találtam.
Így aztán még gondosan ki is porszívóztam.
Most majd meglátjuk, hogy ezen akciók hatására eltűnik-e a szag a szobából – ha igen, a könyvek átvizsgálása következik; ha nem, akkor a matracot, a szönyegeket, a szobában tartott ruhákat kell átnézni.
Na, de ami az igazán érdekes, hogy ez után a tőlem olyannyira idegen takarítási akció után egyfajta kielégültség-érzés, már-már eufória uralkodott el rajtam.
Érdekes, nem is hittem volna, hogy ilyesmitől is jól érezheti magát az ember.
Lehet persze, hogy ez a takarítás is olyan, mint a kikötözős szex: egyszer vagy kétszer még vicces, de ha minden nap ezt kellene csinálni, akkor már inkább csak fárasztó lenne.
___________
* Az említett blog sajnos azóta megszűnt. :-(
84 komment
2011.09.01. 00:01
Fordulópont
Címkék: munka homoszexualitás Petra Stockholm
Ma több szempontból is új, érdekes időszak kezdődik a munkahelyemen.
Mindenekelőtt a mai naptól a (kb. 700 alkalmazottat foglalkoztató) klinikánk eddigi megszokott és (tényleg!) szeretett igazgatójának a helyét átveszi egy új ember. Igen nagytudású orvosról van szó, az eddigi munkája (amit most otthagy a klinikánk kedvéért) a Stockholm megyei pszichiátriai kutatásokat összefogó centrum vezetése volt. (Ha valakinek ez nem hangzik elég nagy dolognak, annak a gondolataiba most egy pillanatra villanjanak be a „Karolinska Intézet” és a „Nobel-díj” kifejezések.)Mellesleg egy jóképű, (állítólag) homoszexuális férfiról van szó.
A múlt héten, az előző főnök búcsúztatásán sikerült mellé sodródnom, egész jó hangulatban beszélgettünk, szerintem jól meg fogjuk érteni egymást…
A másik, engem közelebbről érintő változás, hogy ma kezd a rendelőmben a korábbi posztban már említett fiatal kolléganő.
Ezen kívül, a klinika egy másik osztályán is ma kezd egy szintén általam idecsábított, szintén fiatal, szintén magyar stb. orvosnő.
Mind a három újoncnak sok sikert kívánok!
22 komment
2011.08.27. 10:09
Stockholmi képek 3.
Címkék: dráma svenska Stockholm
A minap Södermalm nyugati részén sétálva láttam meg többfelé kiragasztva ezt a cetlit.
Természetesen könnyen lehet, hogy csak egy „utcai művész” alkotásáról, netán egy gerillamarketing-akció egyik eleméről van szó, mégis én (amilyen jóhiszemű vagyok) arra hajlok, hogy ez igazi.
Amennyiben viszont így van, egy nagyon megindító dráma sejlik fel ezen örkényi tömörségű sorok mögött.
A szöveg hozzávetőleges magyar fordításban így hangzik:
Sara!
Nem tudok nélküled élni. Nem tudunk egymás nélkül élni. A gyerekeinknek szükségük van rád és rám, újra együtt, családként. Nem tudom, mit segít pár matrica abban, hogy visszakapjalak, de kell lennie valaminek, amitől te, és én is, belátjuk, hogy szeretjük egymást!
Örökké a te Henriked
Szólj hozzá!
2011.08.25. 16:08
A vihar szeme felé
Címkék: munka szex Stockholm Roger
Ebben a posztban olyasmit is olvashattok, amiről esetleg azt gondoljátok, hogy bizalmas részleteket adok meg egy IRL azonosítható emberről – ezért előrebocsátom, hogy ami itt szerepel, azt maga az érintett hozta széles körben nyilvánosságra, több tévé- és újságinterjú során, valamint nem utolsó sorban egy saját maga által írott könyvben, aminek a címe: Mot stormens öga (A vihar szeme felé).
Mellesleg ez egy olyan könyv, ami tartalmilag tök érdekes lenne, csak pocsékul van megírva. Na, mindegy, ha valaki akarja, kölcsön tudom adni (az ajánlat a stockholmi ismerősöknek szól).
A nyaram főleg munkával telt, csak két hétig voltam szabadságon (ami egy rövid magyarországi kirándulást tett lehetővé). Nem baj, viszonylag OK volt az idő itt Svédországban, így még a rendelőben is könnyebben telt az idő. Pedig volt, hogy helyettesítenem kellett más – szabadságon lévő – kollégáimat, ráadásul az az orosz rezidens lány, aki eddig itt segített nekem, továbbállt, mert a képzése során több különféle osztályon kell majd dolgoznia.
Úgyhogy egy darabig egyedül voltam.
De most kedvező irányba fordulnak a dolgok: Két hete kaptam erősítést, egy nagyon-nagyon érdekes kolléga személyében, aki 61 éves, valaha sebész volt, de ezt a szakmát hosszú ideig nem gyakorolta, ugyanis inkább a profi vitorlázásnak szentelte az életét. Ebben viszont tényleg olyannyira profi volt, hogy többek között egy ideig ő tartotta (a csapatával, persze) a Föld megállás nélküli körbevitorlázásának a világrekordját (amit azonban azóta sajnos már megdöntöttek). Ámde nem csak erről híres, hanem arról is, hogy komoly szexfüggő volt, habzsolva a mindenféle (de jobbára fiatal) csajokat, ami érdekes és néha életveszélyes helyzetekbe sodorta (mintha az antarktiszi jéghegyek közötti szlalom nem lett volna elég az életveszélyből) – majd pedig, egy csalódott és dühös nő akciójának köszönhetően a svéd bulvársajtó címlapjára is repítette.Itt tenném hozzá, miután immár személyesen is megismertem őt, hogy valóban igen sármos emberről van szó – nagyon is el tudom képzelni, hogy ha nő lennék, elég lenne, hogy a kezembe csúsztasson egy cetlit, amin egy szálloda címe és egy időpont van.
Na, szóval amikor a sajtó felkapta őt, hogy lebukott a szexfüggő orvos stb., akkor ezen annyira elgondolkodott, hogy gyökeres fordulatot vett: nemcsak hogy felhagyott a szexfüggéssel, hanem az AA, SLAA és egyéb névtelen dolgok irányába elköteleződve kiképezte magát terapeutának, hogy ezentúl sebészkedés helyett most ő fog mindenféle függőket kezelni. És ennek keretében jött most el az én rendelőmbe, hogy ő itt szeretne dolgozni (persze főleg, sőt szinte kizárólag alkoholistákkal fog találkozni). Úgyhogy most ez a kalandos, kedves, érdekes, lelkes, a szakma iránt tényleg mélyen elkötelezett ember a beosztottam.
Már ez is tök jó.
Ami meg duplapluszjó, hogy jövő héten jön ide mellém dolgozni Magyarországról egy frissen végzett doktornő (hú, de hülyén hangzik ez a szó olyan valakinek a kapcsán, aki csak 24 éves).
A rendelkezésére állt az egész nyár, hogy megtanuljon svédül, szóval már biztos tök jól beszél. És most idejön, és ő is itt fog dolgozni a kezeim alatt, miközben majd én tanítgatom a nyelv finomságaira és a szakma fortélyaira.
Szóval így leszünk most itt hamarosan: A (volt) szexfüggő vitorlásbajnok, a fiatal és bájos kollegina, valamint én...
Nyugalmas, kellemes időszak elébe nézünk – de lehet, hogy ez tényleg csak a vihar szeme lesz? :-)
8 komment
2011.08.23. 05:10
Álmok
Címkék: álmok matematika Svédország Gödel
Gyerekcserés álom (augusztus 23.)
Egy drogos csaj szül titokban, egy pincében: egészséges, fehér gyereke születik.A svéd trónörökösnő is szül pont ugyanazon a napon, Down-kóros ikrei születnek – ezzel együtt ügyesek, még egy naposak sincsenek, de már járnak.
Egyelőre még rajtam kívül nem tudja senki, hogy betegek a gyerekei.
Felajánlom a trónörökös párnak, hogy elcserélhetik az egyik gyereküket a drogos lányéra, hogy így az legyen a svéd trón következő várományosa. Eleinte nem érdekli őket a dolog, de aztán a trónörökösnő férje belemegy „az ország érdekében”, amikor megtudja tőlem, hogy az ő gyerekeik úgysem vehetnék át a trónt.
A svéd koronahercegnő tényleg terhes, az utóbbi időben ezzel volt tele a svéd sajtó. Tényleg úgy van, hogy ha Down-kóros gyereke születne, az nem lenne trónörökös – amivel szerintem Svédország szembeköpi az egyenlőségről hangoztatott elveit. Sajnálom is, hogy nem firtatták meg egy kicsit az újsagok, hogy ugyan miféle olyan feladatai vannak egy királynak, amit Down-kórral ne lehetne tökéletesen ellátni.
Másrészt pedig nem állnék le az „ország érdekével” érvelni ebben a kérdésben – olyannyira nem izgat a trónutódlás kérdése, hogy be is léptem a Republikánus Egyesületbe.
Függvényes álom (május 31.)
Álmomban függvénytani Isten-bizonyítékot (vagy legalábbis Isten-leírást) akartam alkotni, ahol szépen f(x) formában leírom Isten mindenkori (ti időpontban vett) állapotát az előző időpont állapotának a függvényében. Már álmomban is fennakadtam rajta, hogy mi lenne az a ti-1 „előző időpont”, hiszen az idő (amennyire ma tudjuk...) folytonos jellegű.Végeredményként – várakozásaimnak megfelelően – egy konstans függvénynek kellett volna kijönnie, mert a Bibliából tudjuk, hogy Isten tegnap és ma ugyanaz.
Szintén még álmomban eszembe jutott, hogy van egy, az elvárásaimnak triviálisan megfelelő, ámde ateista megoldása a problémának, nevezetesen az f(x) = 0 függvény.
Mellesleg ez az egész talán nem is akkora hülyeség, mint elsőre tűnik. Korunk talán legnagyobb matematikusa, Kurt Gödel, történtesen tényleg alkotott egy matematikai Isten-bizonyítást, a függvénytan helyett a modális logikát alkalmazva. Az ő bizonyítása valószínűleg helyes is, de persze nem Isten objektív létét igazolja, csak azt, hogy az adott axiómarendszeren belül szükségszerű Isten léte.
Elgondolkodtató álmok (május 29.)
Az egyik álomban valami ősrégi kabaréműsor szerepelt, amiben valaki azon bosszankodik, hogy milyen hülyeség az, hogy amikor a busz átmegy a vasúti kereszteződésen, akkor a kalauz (vagy akkor már inkább a bakter, de az álomban kalauzról volt szó) szaggatott sípszóval jelzi, hogy szabad a pálya. Az illetőt azért zavarja ez, mert aludna a buszon, de ilyenkor mindig felébred. Álmomban azon gondolkodtam, hogy emlékszem-e rá, hogy még az én gyerekkoromban is így volt-e.Felébredés után arra gondoltam, hogy valószínűleg sohasem volt ez így.
Egy másik álomban arról volt szó, hogy Scmuck Andor magára hagyta az MDF-et, és inkább egyedül próbálkozik a „szépkorúakkal”. Álmomban arra gondoltam, hogy talán jobb is így az MDF-nek.
Felébredés után pedig azt gondoltam, hogy az MDF-nek már teljesen mindegy.
24 komment
2011.08.12. 11:44
Leszbikusok fodrásznál
Címkék: blog szex Battlestar Galactica
Alaposan figyelem a blogom forgalmát, és feltűnt, hogy mostanában viszonylag gyakran jutnak el hozzám a „leszbikusok fodrásznál” kifejezésre keresve.
Az egyértelmű, hogy a keresés miért vezet el hozzám, (a Leszbikus álom című posztom egyik kommentjében Little Bear megemlíti a fodrászát...), de az kiváncsivá tett, hogy miért keresnek mostanában pont erre a szókapcsolatra az emberek.
Aztán rájötten:
Ezen az oldalon azt javasolják, hogy ha valaki egymással „ollózva” szeretkező lányokat szeretne látni, akkor ezt írja be a keresőjébe (gyanítom, a válaszoló mintegy humorforrásként szándékosan félreérti a kérdést...).
Szóval, valószínűleg így.
Nos, hát akkor, hogy az ilyesmi iránt érdeklődőknek kedvére tegyek, most fölteszek ide egy képet, amin a Battlestar Galactica egyik leszbikus szereplője (Helena Cain, a Battlestar Pegasus* parancsnoka) látható – ha nem is éppen ollózva, de mindenestere egy bicskával a kezében...
__________________
* Tényleg, ha a Battlestar Galactica a magyar fordításban „Csillagközi romboló” lett, akkor vajon a Battlestar Pegasus mi lehet? Szárnyasló romboló?
3 komment
2011.08.06. 08:39
Egy újabb képrejtvény
Címkék: kanada dánia zászlók
…ezúttal egy kicsit másféle.
Egy (főleg skandináv témákkal foglalkozó) humoros oldalon találtam ezt az aranyos kis képregényt.
Kíváncsi vagyok, vajon hányan tudják az olvasóim közül, miről is szól ez igazából.
Az eredeti történet is éppen eléggé humoros, és – nem véletlenül szerepel így a képregényben – különféle zászlók is fontos szerephez jutottak az esetnél.
Segítségként annyit elárulok, hogy nem véletlenül hívják a kutyát Hans-nak.
Várom a kommentekben a megfejtéseket (aki nem akar spoilerezni, az írhatja dánul is).
:-)
3 komment
2011.08.02. 08:00
Látogatás a mecsetben
Címkék: vallás iszlám
Mondd: „Hiszünk Allahban és abban, ami kinyilatkoztatás gyanánt leküldetett hozzánk és Ábrahámhoz, Iszmáelhez, Izsákhoz, Jákobhoz és Izrael törzseihez és hiszünk abban, amit Mózes, Jézus és a próféták kaptak, az Uruktól. Nem teszünk különbséget egyikük javára sem közülük. Mi Allahnak vetjük alá magunkat.”
(Korán 3:84)
Érdekelnek a vallások úgy általában (sokféle istentiszteleten jártam már, csak úgy az „érdekesség kedvéért” is), ezért szinte érthetetlen, hogy eddig még nem voltam semmiféle iszlám szertartáson. Annál is inkább be kellett pótolni ezt a hiányosságot, mert az iszlám Svédország második legnagyobb vallása (vagy ahogy a kísérőm kissé rosszmájúan, de találóan fogalmazott, tulajdonképpen a legnagyobb – nyilván arra célozván ezzel, hogy a svéd evangélikus egyház mostanra annyira elvilágiasodott, hogy már aligha tekinthető „vallásnak”).
Ráadásul két évig a mecset közelében laktunk, és mostanában is gyakran járunk arra, ugyanis mind a katolikus székesegyház, mind a klinikánk adminisztratív központja ott van két saroknyira a stockholmi főmecsettől.
Az igazi persze egy pénteki alkalom lett volna, de mivel az dél körül van, így arra csak akkor tudtam volna elmenni, ha szabadságot veszek ki, annyit meg azért nem ér a dolog.
Szóval egy szombati összejövetelre mentünk el (közvetlenül Ramadan előtt), így nem voltak olyan sokan, egyetlen sorban elfért az egész társaság.
Gondolkodtam egyébként rajta, de végül nem álltam be hozzájuk a sorba, velük hajlongani és le-leborulni. Nem mintha valami elvi kifogásaim lettek volna a dologgal szemben – tulajdonképpen ugyanazt az egy Istent imádjuk, úgyannyira, hogy az arab Allah (الله) szó (ami igazából nem is név, hanem egyszerűen azt jelenti, hogy „az Isten”) megfelel a héber Elohim (אלוהים) szónak (érdekesség egyébként, hogy ez utóbbi egy többesszámú alak), és Jézus maga is ennek a névnek az arámi változatát kiáltja a kereszten (Éli illetve Éloi formában). Szóval nem teológiai problémáim voltak, inkább csak azt gondoltam, hogy rendkívül hülyén venné ki magát, ahogy én ott kívülállóként szerencsétlenkedve próbálom utánozni az igazi muszlimokat. A kísérőm pedig megnyugtatott, hogy nyugodtan tehetek belátásom szerint.
Egy szoros, zárt vonalba felsorakoztak a hívők a csíkos szőnyegen, és párszor elmondták az „Allahu akbar” témát variálgató imájukat. Ez kábé tíz percig tartott, aztán vége volt. Kicsit csalódott voltam, mert valami többre, hosszabbra számítottam – talán ha tényleg pénteken mentem volna... Bár állítólag akkor sincs minőségileg több és más, legfeljebb kicsit hosszabb az ima, meg van némi tanítás is.
Tetszett annak a hangulata, ahogy felsorakoztak imádkozni – összetartozást, egyenlőséget fejezett ki a számomra, ahogy ott állnak egymás mellett.
Kaptam egy Ramadánról szóló kis elmélkedést – a megfelelő kulcsszavak kicserélésével egy az egyben lehetne egy katolikus templomban Nagyböjt előtt osztogatott szöveg is – arról szólt, hogy ne csak a testi böjtre figyeljünk, hanem a lélek megtérése, a bűnök elhagyása és az irgalmasság gyakorlása is kell ahhoz, hogy megszabadulhassunk a bűneinktől.
A kísérőmtől kaptam még ajándékba egy könyvet, az iszlám alapjairól szóló könyvet. Jó, érdekes, tanulságos.
Viszont pár dolgon megütköztem benne: Néhány kényes kérdésnél (az iszlám korai harcos terjesztése vagy a többnejűség), ahelyett hogy ügyesen disztanszírozná magát a témáktól, elkezdi védeni ezeket a dolgokat, nagyon gagyi érvekkel (a fegyveres terjeszkedésre szükség volt, hogy elterjedhessen az igazság; a többnejűség a „férfi szükségletei” miatt lehet szükséges, meg lehet olyan, hogy egy nő nem tud gyereket szülni vagy „kedvére tenni a férjének”, és akkor már jobb a többnejűség, mint az örökbefogadás vagy a hűtlenség).
Ez egy kicsit elborzasztott.
De hogy ne legyek igazságtalan, el kell mondanom, hogy például a katolikus hitvitázók, akik elmagyarázzák, hogy miért pont úgy van minden, ahogy az Egyház tanítja és nem másként, szóval ezek is majdnem ugyanennyire tudnak taszítani.
Ahogy erről korábban (más dolgok kapcsán) írtam, nem szeretem azt, ha valaki túlságosan biztos a dolgában.
Meg mostanában a vallásoknak (a sajátomnak is) amúgy is inkább a közösségteremtő, csoportdinamikai, szociális oldala érdekel igazán.
7 komment
2011.07.30. 14:45
Lea Amerikában 2.
Címkék: zene utazás filmek USA Lea
Az előkészítő tábor Rhode Islandben végetért.Ez volt ugyanis az a tagállam, amelynek a zászlaját az egyik korábbi posztomba föltettem. Először ugyan hibásan (sárga szegély nélkül), de egy szemfüles olvasóm rámutatott a tévedésre, így immár a helyes verzió van fönn.
Ez a két hét ott északkeleten afféle bevezető időszak volt, ismerkedés az országgal, buli, haverok...
Most pedig, amíg ezeket a sorokat írom (feltehetőleg és remélhetőleg) Lea már úton van a végleges célállomás felé, ahol majd egy teljes tanévet fog eltölteni.
Aki még nem tudja, hogy hová megy, annak annyit segítek, hogy az érintett tagállam – a zászló állítása szerint – csatában született.
A hely harciasságát jellemzi, hogy atomkísérletekre és a titokzatos 51-es körzetre is asszociálhatunk erről az államról.
Mellesleg a Hair hősei – Leához hasonlóan – szintén ide vették az irányt szintén New Yorkból (ahonnan Lea gépe is indult)*, csak ők nem repültek, hanem autóztak.
Mindenestre reméljük, hogy Leának nem ilyen szomorú katonás élményekben lesz része, hanem akkor már inkább Amerikának a hippis, laza, szociális oldalát tapasztalja meg.
____________
* Időközben megtudtam, hogy a gépe nem New Yorkból, hanem Providence-ből indult. Egyrészt kár, mert így sérül a Hair-párhuzam, másrészt jó, mert így jóval kevesebbet kellett buszoznia a repülőtérig.
Szólj hozzá!
2011.07.23. 16:14
Oslo – Utøya
Címkék: halál kereszténység szabadkőművesség Norvégia
Tegnap este annyit lehetett tudni, hogy Oslo belvárosában, a kormányzati negyedben felrobbant egy bomba, majd kicsit később a szociáldemokrata párt ifjúsági tagozatának a nyári táborában valaki elkezdett lövöldözni, sok fiatalt megölve.
Az efféle hírek nyilván annál inkább megérintenek minket, minél közelebb érezzük magunkhoz az áldozatokat (nem feltétlenül földrajzi értelemben).
Norvégia pedig nagyon közel áll a szívemhez a tavalyi kalandjaim óta, talán egy kicsit még Svédországnál is jobban szeretem: a norvég nyelv(ek) még dallamosabb(ak), a norvég táj még zordabb, az azt lakhatóvá tevő norvég emberek pedig még szívósabbak, mint a svéd megfelelőik.
Ez a hír azonban a családunkban – paradox módon – talán az Amerikában tartózkodó Leát érintette leginkább. Ugyanis a táborban, ahol van, szép számmal vannak norvég fiatalok, volt is egy, akinek az egyik barátnője állítólag szinten a sérültek között van.
Másrészt ugye Lea is egy ifjúsági táborban van, úgyhogy már csak ezért is iszonyú volt belegondolni abba a jelenetbe, ahogy ez az ember sorra gyilkolja a fiatalokat, akiknek ezen a szigeten se védekezni, se segítséget kapni, se menekülni nem volt igazán esélyük (bár volt, aki valahogy el tudott úszni).
Tegnap este az egyik svéd adó egy az egyben átvette a norvég adást, úgyhogy azt néztem – de akkor még nem lehetett sokat tudni a részletekről, főleg nem a tettesről.
Az első gondolat persze az volt bennem is, hogy biztos muszlimok voltak – és ennek kapcsán sajnos némi rasszista asszociációk is támadtak bennem.
Na, de akkor mit kezdjünk most ennek fényében azzal a ténnyel, hogy az elkövető szélsőjobboldali beállítottságú (vagyis PC-ül: nemzeti radikális) és konzervatív keresztény volt? (Ráadásul szabadkőműves is, de ez ne vezesse tévutakra a gondolatainkat, a Skandináviában működő úgynevezett svéd rendszerű páholyok kifejezetten keresztény hitet követelnek meg a testvérektől, és jellemzően inkább jobboldali beállítottságú embereket tömörítenek.)
Amit elvárnánk az araboktól / muszlimoktól, ha közülük került volna ki a tettes, azt most várjuk szépen várjuk el magunktól is, ha norvégnak (vagy más kultúrnemzet fiának), kereszténynek, konzervatívnak, szabadkőművesnek stb. tartjuk magunkat.
Elhatárolódás – persze. Ezt nyilván az összes akár csak áttételesen is érintett szerevzet meg fogja tenni.
De aztán mi lenne még kívánatos?
Ha elgondolkodna a lövészegyesület, a Fremskrittsspartiet (a norvég Jobbik, aminek tagja volt a gyilkos), a nagypáholy és a keresztények pedig úgy általában, hogy mit is tettek rosszul, mit lehetett volna máshogy tenni, mit kell ezentúl máshogy tenni, hogy a jövőben ne ismétlődjön meg ez a szörnyűség. Megelőzni; végiggondolni, hogy mit is hirdetünk, és ez hogy csapódik le a címzettekben; ha pedig gyanús irányba tolódó tagot látunk, akkor jelezni az illetékes (titkos-) rendőrségi szerv felé, akárhogy testvér is az illető.
Ezt várnám el a szervezetek oldaláról.
Mit várok el a magánemberektől, köztük magamtól, ha már egy-két ponton érintve vagyok?
Pont pár napja beszélgettünk a Facebookon, és összevetettük a magyar és a svéd politikát, ahol azt nehezményeztem, hogy Magyarországon túlságosan is érzelemvezérelt a politikai élet. És erre Norvégiában történik meg ez. Persze, sajnos odahaza is előfordult már politikai indíttatású gyilkosságsorozat, csak nem ennyi áldozattal – és ahogy a hangulatot nézem, történhetnek még szomorú események, a háttér megvan.
De akár Magyarország, akár Skandinávia, továbbra is azt gondolom, sőt most még inkább, hogy nem szabad hagyni, hogy az indulataink vezessenek, nem szabad fanatikussá válnunk (sem politikai, sem vallási terén), meg kell értenünk a máshogy gondolkodó másik embert, nyitottnak kell lennünk az kritikára, szükségünk van a kételkedésre, öniróniára.
Mernünk kell megkérdőjelezni azt, amiben hiszünk.
Ha így élünk, és a környezetünkben is az efféle viselkedést jutalmazzuk, akkor talán ezzel tehetünk valamit annak megelőzéséért, hogy olyasmit tegyünk, amit nem kellene – ami korántsem csak tömeggyilkosságban jelenhet meg, hanem bármi egyéb gazságban, amit valami „szent célért” követünk el.
47 komment · 1 trackback
2011.07.19. 08:00
Pál Ferenc: A függőségtől az intimitásig
Címkék: szex kereszténység könyvek
Amikor odahaza jártunk, vettünk pár könyvet, a sci-fi témán kívül ezúttal pár (népszerű-) lélektani könyv is bekerült a merítésbe. Popper Péter könyvein kívül megvettük „Pál Feri atya” könyvét is.
Nemrég hallottam róla először, de amikor gyanútlanul feltettem a Facebookra egy előadásrészletét, rögtön meglepően heves reakciókat kaptam.
Azt kell tudni róla, hogy egy kalandos hátterű papról van szó, aki egyebek mellett a pszichoterápiában (pszichodrámában) is járatos, a Semmelweis Egyetemen (volt SOTE) is tanít.
Igazán híressé viszont az évek óta taró (igen sikeres) előadássorozata tette, ami sokak érdeklődését és rajongását, mások ellenszenvét és irigységét váltotta ki.
Korábban különösebben nem ismertem (egy-két Youtube klipptől eltekintve), de most megvettem és elolvastam ezt a fentnevezett könyvét.
Azt kell mondanom, hogy a könyvben vannak szép számmal jó gondolatok, meglátások, szellemes fordulatok, ezeket szorgosan be is jelölgettem magamnak, mindjárt idézek is néhányat.
Viszont könyvként nem különösebben jó.
Érződik, hogy a szerző inkább a közvetlen élőbeszédhez van szokva, és a könyv is az előadásokból lett (nem túl jól...) összeszerkesztve.
Csapong, hiányzik igazából a koncepció, a rendezőelv. A könyv közepe táján elkezd idézgetni egy másik könyvet (egy Ken Wilber nevű szerzőtől), összesen 24 alkalommal vesz át belőle részleteket, nemegyszer több oldalon keresztül. Olyan benyomásom volt, mintha csak az terjedelmet szerette volna növelni.
Később rátér a tárgykapcsolatelmélet elemzésére, ami jó dolog, csak ez is így lóg egy kicsit a levegőben.
A végén pedig úgy lesz vége a könyvnek, hogy egyszer csak félbeszakad. Semmi összefoglaló vagy zárszó, hanem csak az egyik bekezdés után egyszerűen már nem jön másik.
Na, jó eddig negatív voltam, úgyhogy most jön pár idézet a könyvből, ami ilyen vagy olyan okból megragadott:
Létezik egy közkeletű téveszme is a szoros kapcsolatban élők között, mégpedig, hogy én jobban ismerem magamat, mint te engem, ráadásul téged is jobban látlak, mint te magadat, hiszen én kívülről világosan érzékelem azt, amit te sehogyan sem akarsz belátni.
Milyen sok férfi tudja szeretni a feleségét, amikor a munkahelyén van – a problémák csak akkor kezdődnek, amikor hazaér.
Kultúrkeresztény körökben divat abban lubickolni, hogy valaki mennyit szenved a másikért, és milyen rengeteg áldozatot vállal érte. Ha pedig fölajánljuk neki, hogy holnap nem kellene annyit szenvednie érte, és elmehetne cukrászdába is, az a válasz, hogy azt nem lehet!
Egy Moltmann nevű teológus megírta a játék teológiáját, és azt állítja, hogy az ókorban a vallás sokkal inkább volt játék. Nem komolytalanság, nem infantilizmus, nem naivitás – játék! Hű, de szép! Zseniális! A vallás, mint játék.
...ahhoz, hogy egy meghitt kapcsolat ne csak tartós, hanem színes, élettel teli is legyen, a szenvedély megbecsülésére is szükség van. Ez szokott a keresztény házasságok egyik gyöngéje lenni.
(Az alábbi gondolat pedig mintha akár egyenesen Gaius Baltartól származna:)Moltmann szerint az az ember, aki képes nagyon mélyen átélni, hogy az ő létezése jó, és az Isten igent mond rá, az ebben a vallásgyakorlatban azzal a Teremtővel van kapcsolatban, aki megszabadítja a bűneitől, és megengedi neki, hogy önfeledten létezzen.
Most így utólag visszaolvasva az idézeteket, és alaposabban végiggondolva a dolgot, végül is megértem, hogy miért nem csípik ezt az papot egyes „vonalas” katolikusok...
Összefoglalva tehát: A könyv, mint könyv nem annyira jó – ámde mégis érdemes elolvasni, mert sok elgondolkodtató felvetés van benne.