Friss topikok

  • Mormogi Papa: @α Ursae Minoris: Költői szabadság, fel- és letevés - de ki tudja? Szarva közt a tőgyét vagy fején... (2024.10.20. 15:22) Hamlet
  • Hobbiszakács: Széles vigyorral olvasom az emlékbeszéded a "varázspálca" fölött. :-) (2024.02.06. 07:49) Harry Potter búcsúztatja a varázspálcáját
  • Inta omri: Motoros vagyok. Sok a műszaki félre fordítás benne, de Bartos fordítása itt is nagyon jó. (2024.01.16. 16:31) A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete
  • Inta omri: Ilyen üvegfal a Pirsignél van a Zen meg a motorkerékpár ápolás művészetében. Szerintem onnan jött ... (2024.01.16. 16:30) Újabb álmok
  • Inta omri: Brutál egy kaja lehetett (2024.01.16. 16:30) Mετανοια

Naptár

november 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Címkék

acc (1) ADHD (2) Afganisztán (1) Afrika (5) Ålesund (4) alkohol (2) állatok (2) álmok (35) alvás (1) Anglia (1) Anna (19) Ausztria (1) Ázsia (4) Balaton (1) Battlestar Galactica (9) Bayern München (1) blog (12) bölcsesség (2) bor (1) bosszúság (2) brazília (1) buddhizmus (7) címerek (4) covid-19 (5) családom (5) Csehország (1) csillagok (1) dánia (6) depresszió (16) design (1) DNA (2) Doctor Who (1) dráma (6) drogok (2) Egyesült Királyság (1) egyetem (5) Egyiptom (1) élet (15) erotika (14) eső (3) Eszter (4) Esztergom (3) ételek (10) Etiópia (1) feladvány (3) feminizmus (7) Ferenc pápa (2) festészet (7) fiatalság (1) filmek (27) filozófia (3) Finnország (1) Franciaország (1) futás (1) Gandalf (1) gasztroblog (3) geocaching (35) Gödel (1) görögország (1) gyerekkor (2) Győr (2) haiku (1) halál (26) Harry Potter (1) Harstad (5) Havel (1) hegyek (2) hideg (4) (1) homoszexualitás (6) höri (2) Huddinge (5) Húsvét (1) időjárás (1) imvns (1) India (1) Irán (1) iszlám (5) j-pop (1) Jämtland (2) Japán (2) játék (1) ji csing (1) Jucus (41) Juli (5) k-pop (12) kaland (8) kanada (1) karácsony (1) Katalónia (1) Katniss Everdeen (5) katolicizmus (8) katonaság (1) kémia (1) képek (28) kereszténység (34) kiribati (1) kolostor (4) költészet (16) kommunizmus (1) könyvek (35) Korea (27) közösség (1) kreativitás (2) kvantumfizika (1) lányaim (12) lányok (3) lappok (1) latin (1) Lea (9) Letterboxing (1) Lettország (2) líbia (1) Madagaszkár (1) Magyarország (10) Márai (1) masszázs (1) matematika (6) Mauritius (1) mese (5) Mosjøen (5) mosogatás (1) mrożek (1) munka (50) Munzee (1) nácizmus (2) Németország (3) Norvégia (29) nosztalgia (1) novella (3) nyaralás (3) nyelv (15) Olaszország (1) ördög (3) oroszország (1) Pali (1) Pannonhalma (1) pénz (1) Péter (2) Petra (4) pisi (2) poén (1) Pokémon (2) Polaris (1) politika (7) Pollyanna (1) prostitúció (9) pszichiátria (3) pszichológia (3) pszichoterápia (2) Rammstein (1) Ramon (1) rejtvény (6) remény (1) Roger (7) romantika (9) ruhák (1) sakk (1) sapka (2) sci fi (39) séta (2) Skandikamera (1) Skarpnäck (9) sopron (1) sör (1) Star Wars (2) Stockholm (50) svéd (7) Svédország (27) svenska (5) szabadkőművesség (5) szabadság (1) szegénység (2) szerelem (2) szerencse (1) szerepjáték (1) szeretet (1) szex (17) szimbólumok (2) Szíria (1) szobrászat (2) szorongás (1) tánc (3) tavasz (1) tél (1) térkép (1) Tetovált Lány (2) Thaiföld (8) titok (1) Törökország (2) toscana (1) Trump (1) Ukrajna (1) USA (4) utazás (11) vallás (16) Vége (1) vitorlázás (2) Ylvis (2) zászlók (27) zene (13) zöld foki szigetek (1) zsidóság (7) Címkefelhő

Látogatók

Látogatók - térkép

Történetek és gondolatok Északról és Délről

2012.03.28. 12:04 α Ursae Minoris

Ausgebrannt

Címkék: könyvek sci fi

Andreas Eschbach német sci-fi írónak egy másik könyvéről korábban már írtam a blogomon.
Ez a könyv, amiről most írok, magyarul Összeomlás címen jelent meg.
Igazából nem tudok németül, de a svéd nyelvi párhuzam alapján azt sejtem, hogy az eredeti cím inkább olyasmit jelenthet, hogy elég(et)ve, kiégve. Persze végső soron a magyar cím se rossz, de az eredeti valamivel találóbb, mivel a könyv a kőolajkészletek megcsappanásáról szól.
 
A borítón még az ökothriller szót is olvashatjuk.
Hát, kell hozzá némi jóindulat, hogy ezt thrillernek minősítsük. Na, mindegy.
 
A könyv érdekesen, izgalmasan tárgyalja az olajhoz kapcsolodó különféle kérdéseket, a geológiai háttértől kezdve a szaud-arábiai politikai helyzeten át az amerikai nagytőke működéséig. Kicsit talán direkt módon és szájbarágósan. Nem ritka az olyasféle jelenet, hogy az egyik szereplő olajmérnök, és kiselőadást tart az ismerősének a munkájáról. Az egyéb szereplők is folyton az autójuk vagy a házuk olajfogyasztásáról vagy egyéb kapcsolódó témákról beszélgetnek stb.
Viszont tényleg sok új érdekes dolgot megtudtam a kérdésről, és amennyire (Wikipedia-színvonalon) utánanéztem a dolgoknak, az adatok valóban helytállóak.
Jópár szempont elgondolkodtató, megfontolandó – más felvetések viszont egyenesen a Konteóblog érdeklődési körébe tartoznak.
Amit viszont egy kicsit fura, hogy az alkoholmeghajtású autók valami forradalmi újdonságként jelennek meg – noha a mai Stockholm utcáin gyakran húznak el előttem alkoholüzemű buszok (jellegzetes ecetillatot húzva maguk után), és ilyenek azért vélhetőleg 2007-ben, a könyv megírásakor is léteztek már.
 
Ezzel együtt a tényanyag terén nagyon pozitív az összkép.
 
A könyv cselekménye terén már jobban megoszlik a véleményem.
Kétségtelenül izgalmas, érdekes, fordulatos, valóban olvastatja magát.
Csak kicsit gyakoriak benne az olyan fordulatok, hogy „Pont egy olyan emberrel futott össze, aki éppen...”, „Az X ismerősről kiderült, hogy ő volt az Y ügy hátterében is” stb.
Egy vagy két ilyen még elmenne, de sorban történnek az ilyenek, olyannyira, hogy a Battlestar Galacticában ezen a ponton már azzal indolkolnák a dolgot, hogy „Ez Isten akarata.” Ebben a könyvben nincs ilyen természetfölötti szál, így viszont a cselekmény végülis hiteltelenné válik, ami pedig nagy kár, mert – amint mondtam – a háttérinformációk terén viszont szemlátomást nagy energiákat fektetett bele a szerző a hitelesség megteremtésében.
 
Érdekes, elgondolkodtató könyv, de nem egy remekmű.
Annak ajánlom, aki szeretne eltöprengeni azon, meddig tartható fenn a mai életstílusunk, és mi lesz a következő fázis.

  

Szólj hozzá!

2012.03.24. 11:53 α Ursae Minoris

Stockholmi képek 6. – egy magyaros reklám

Címkék: képek Stockholm

 
Igazából arra vártam, hogy ez a kép előbb-utóbb fel fog tűnni Skandikamera blogján.
 
De mivel ez nem történt meg, hát lefényképeztem én magam, hogy megosszam veletek.
Többek között a stockholmi metróaluljárókban lehet látni ezeket a hirdetéseket.

A szöveg kb. azt jelenti hogy „Megy ez, mint egy csárdás” illetve kicsit lejebb „Szabad?” – mellesleg valami számítógépes tanácsadó cég reklámjáról van szó.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 komment

2012.03.23. 07:01 α Ursae Minoris

Fecsegőposzáta 2.

Címkék: filmek sci fi Anna Jucus Katniss Everdeen

Mivel tetszett a könyv, így természetesen azonnal meg akartam nézni a filmet is.
Tegnap el is mentünk egy afféle előpremierre, Jucussal és Annával.
 
Érdekes volt a helyzet már a mozi előterében is. A női vécé előtt végtelen sor kígyózott, míg én gond nélkül bemehettem ügyködni a magunk részlegébe. Mondtam is Jucuséknak, hogy ha netán pisilni szeretnének, menjenek ők nyugodtan a férfivécébe.
Ahogy végignéztem a közönségen, legalább 90 %-ban fiatal lányok voltak jelen. Bele is gondoltam, hogy ha jópár évvel fiatalabb lennék, mekkora szüret lenne egy Hunger Games rajongói klub.
A közönségben volt egy aranyos lány, aki Katnissnak öltözve jelent meg, íjjal, nyilakkal, meg copfba font hajjal. Ez tetszett.
Az én kedvencem persze Haymitch, de ha őt próbálnám megjeleníteni a közönség soraiban (csak egy üveg tömény kellene a kezembe – a borosta meg az életkor megvan), akkor nem csak, hogy nem jönnének rá a többiek a célzásra, de még talán ki is vágnának a moziból.
 
Nos, maga a film:
Anna és én ugye úgy jöttünk, hogy olvastuk a könyvet, Jucus nem.
Nekünk Annával kifejzetten tetszett a film, megfelelt a várakozásainknak, Jucus számára viszont nem volt különösebben ütős.
Azzal együtt, hogy a film eléggé pontosan követi a könyvet, nyilván sok apró részlet (pl. Madge teljes egészében) azért kimarad. A könyv erejéhez sokat hozzáad az egyes szám első személyű, jelenidejű narráció, ahol folyamatosan olvashatjuk Katniss gondolatait – ez a filmnél nyilván nem működik.
A látvány látványos – pár képnél sajnos túl nyilvánvaló a számítógépes grafika, de azért nem vészes.
 
Ahol hozzáadnak valamit a könyvöz, az kifejezetten előnyös. Saneca Crane egy hús-vér emberré válik, akit akár sajnálhatunk is – végül a hóhért is bedarálja a rezsim, hiába próbál megfelelni az elvárásoknak.
Snow gondolatait kicsit jobban megértjük – ez jó, ő is egy izgalmas szereplő.
A játékirányító terem nagyon tetszik. Az, hogy az erdőtűz és a tűzgolyók célzottan Katniss ellen irányulnak, ez a könyvben nekem nem volt ennyire egyértelmű. Jucusnak ez nem is tetszett, mert ezzel mintegy igazságtalanná vált a játék. De hát nyilván pont ez itt a lényeg, hiszen minden a show meg a politika alá van rendelve.
 
Összefoglalva azt gondolom, hogy a könyv rajongói nem fognak csalódni, viszont aki még nem olvasta a könyveket, annak nem biztos, hogy érdemes a filmmel kezdenie.
 

 

1 komment

2012.03.21. 21:41 α Ursae Minoris

Örömhír

Címkék: blog romantika

 

Ma tudtam meg (bár pár napja már sejtettem), hogy a blogom egyik visszatérő szereplője, valamint egyik olvasója (aki egyúttal néha-néha hozzá is szólt), sikeresen „összejött” egymással, úgyhogy immár egy boldog párt alkotnak.
Mindez – ugyan csak áttételesen és csak részben, de mégiscsak – a jelen blognak is köszönhető.
További részletekkel viszont az érintettek kérésére sajnos nem szolgálhatok.
 
Mindenesetre örvendetes, hogy a blogom tehetett valami szolgálatot az emberiség javára.
Úgyhogy most elégedett vagyok.
:-)
 

 

40 komment

2012.03.17. 19:12 α Ursae Minoris

Mikrobi

Címkék: filmek sci fi

Amióta a végére értem a Battlestar Galacticának, nem volt olyan sci-fi sorozat, ami igazán átvehette volna a BSG helyét az életemben.

Megnéztem ugyan az eredeti Battlestar Galactica sorozatot (1978-ból), de ez ma már inkább csak filmtörténeti érdekesség.
Megnéztem a Capricát (a BSG előzmény-sorozata), ami érdekes is volt a maga módján – de teljesen megértem, sőt kifejezetten helyeslem, hogy nem csináltak belőle második szezont.
Belekezdtem a Babylon 5-be, de nem ragadott teljesen magával.
 
Na, szóval valahogy ezen a vonalon haladva, most megnéztem a Mikrobi című nagy klasszikust. Ez ugyebár teljesen megfelel a hard science-fiction minden kritériumának: a jövőben játszódik, van benne robot, űrutazás, idegen lények.
 
Ami a furcsa a számomra, hogy elvileg nekem látnom kellett az egész sorozatot: Nem tudom elhinni a gyerekkori önmagamról, hogy ebből kihagytam volna epizódokat.
Ennek ellenére most, ahogy visszanéztem, a 13 részből kettőre (Gömbagyak bolygója; Csigabirodalom) elég jól emlékeztem. Két vagy három részből valami rémlett (Zenélő kaktuszok; Programozgatunk; meg talán még a Trombita). Az összes többi teljességgel az újdonság erejével hatott rám.
Meglepő.
 
Ami még érdekes, és talán nem véletlen: A Gömbagyak bolygója nem csak most, a visszanézés kapcsán jutott eszembe, hanem egyébként is elevenen élt az emlékezetemben, és máskor is gondoltam már rá a munkám kapcsán.
Ebben az epizódban szuperintelligens gömbök élnek egy bolygón, akik egész nap gondolkodnak – azon, hogy min gondolkozzanak másnap. Hát ez szokott eszembe jutni, amikor olyan értkezeleteken ülök, amiken rendre megbeszélik, hogy mi legyen a soron következő értekezletek témája...
 
Ja, és úgy összessegében kedves a filmsorozat, de engem személy szerint kurvára idegesít benne a (vélhetőleg pedig aranyosságfaktorként beleszerkesztett) Pepe nevű háromévesforma kisgyerek, aki állandóan sivalkodik, vagy azt, hogy „De nem! De nem!” vagy azt hogy „Csigaház/labda/gyöngy/fonal stb... Pepéé!”
 
Na, de szóval ezzel együtt ez mindenképp egy SF alapmű, szeretettel ajánlom mindenkinek!
 
 

16 komment

2012.03.15. 07:05 α Ursae Minoris

Kedvenc zászlóim 12. – Szíria

Címkék: zászlók Ázsia Szíria Lea

Ez a posztot most már két okból is meg kell írnom.

Egyrészt, az a poszt, amit a líbiai zászlóról, meg annak a várható változásáról írtam, még ma is a legolvasottabb írásaim között van (jó, ez mondjuk kábé heti egy olvasót jelent, de akkor is). A mostani szír helyzet meg mutat némi párhuzamot a korábbi líbiai helyzettel.
 
Másrészt, érdekes tapasztalat volt, hogy Lea (aki mostanában ugye leginkább az amerikai tévéhíradót nézi), nem csak képben volt a szíriai helyzettel kapcsolatban, de elég elkötelezettnek is mutatkozott, amikor a múltkor erről a témáról beszélgettünk. Nem hiszem, hogy sok magyar vagy akár svéd tinédzser lenne ezzel hasonlóképpen.
 
Nos, tehát Szíria jelenlegi zászlaját az első képen láthatjátok.
Az, hogy a felkelők egy új, saját zászlót használnak, szerintem nem is tűnt fel sokaknak. Ennek az lehet az oka, hogy – líbiai szituációtól eltérően – az eltörölni kívánt zászló sem néz ki különösebben extrém módon (egy átlagos arab zászlónak lehet mondani), ráadásul az új dizájn azért eléggé hasonlít is hozzá, gyakorlatilag csak a színeket keverték meg egy kicsit.
A második kép (piros csillagokkal) a lázadók zászlaját mutatja.
 
A dolog érdekes háttere az, hogy valaha volt egy halva született ötlet arról, hogy Szíria és Egyiptom egy ország legyen, Egyesült Arab Köztársaság néven. Na, ennek az államalakulatnak volt a zászlaja ez a piros-fehér-fekete a két zöld csillaggal (a csillagok Egyiptomot és Szíriát jelentették). Nagyjából három év alatt az érintettek is rájöttek, hogy hülyeség két viszonylag távol fekvő országot így összevonni. Az államalakulat bukása után Szíria visszatért az előzőleg már jól bevált zöld-fehér-fekete zászlóhoz a piros csillagokkal.
Egyiptom viszont megtartotta a zászlót, sőt vicces módon az Egyesült Arab Köztársaság nevet is.
De aztán pár év múlva újra visszahozták a szírek az egyesültköztársaságos piros-fehér-fekete zászlót, immár három csillaggal.
Utána egy újabb kísérlet történt egy szövetségi állam létrehozására (ezúttal Líbiát is belevonták a nagyszerű tervbe), ismét újabb zászlóval (ez is piros-fehér-fekete volt, csak csillagok helyett most egy címerszerűséggel középen).
Aztán meg ismét vissza az egyesült arab zászlóhoz.
Na, tehát a tüntetők pedig ehelyett az egyesült helyett az annál eggyel korábbi és egyben eggyel későbbi zászlót preferálják.
Nem voltam zavaros? De, gondolom, igen.
Sajnálom, egy zavaros környék zavaros évtizedeiről van szó.
 
A Líbia-posztban némi jóslásra vállalkoztam, és aztán be is jött, amit ott írtam.
 
Akkor itt is megpróbálkozom kitalálni, hogy mi lesz a felkelés és a zászló jövője:
 
Azt tippelem, hogy minden marad a régiben.
A felkelők ezúttal nem fognak különösebb külső segítséget kapni, ennek híján pedig a jelenlegi rezsim előbb-utóbb vérbe fojtja a lázadást.
 
És ahogy Leának is kifejtettem: Nem, nem gondolom, hogy ez így van jól, csak azt gondolom, hogy egyszerűen a jelen politikai helyzetben ennek van realitása.
Pedig Szíria egyébként pont egy olyan ország, ahová már egy jó ideje el szeretnénk menni Jucussal – gyönyörű szép hely, és mégsincs tele turistákkal.
Ráadásul olyan ország hírében állt, ahol muszlimok, keresztények és zsidók viszonylagos békében élnek egymással.
 
Ezzel együtt lehet, hogy most még pár évet várunk az utazással.
 
 
 

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

2012.03.12. 08:00 α Ursae Minoris

Százéves ember

Címkék: könyvek Svédország

Ahogy már említettem, több könyvet is kaptam karácsonyra, ezek egyike volt a „Százéves ember, aki kimászott az ablakon, és eltűnt” – az érdekesség (már-már paradox) ebben az, hogy ez eredetileg egy svéd könyv, de én most magyar fordításban olvastam.
 
Azt kell mondanom, hogy kellemes, élvezetes könyv, viszonylag jó humorral megírva.
A fülszöveg Rejtő Jenő műveihez, meg a Švejkhez hasonlítja a művet.
Ez végül is nem teljesen alaptalan (bár talán van benne egy kis túlzás), viszont ami nekem leginkább eszembe jutott, az a Forrest Gump.
A főszereplő teljes lelki nyugalommal sétál keresztül az elmúlt évszázadon, a legkülönfélébb politikai és tudományos nagyságokkal találkozik teljesen véletlenül, folyton az események sűrűjébe csöppen, sőt igen jelentősen befolyásolja a világpolitika menetét, miközben mégsem izgatja magát az egész ügyön különösebben.
Nagyjából hasonló a hozzáállása a „jelenben” zajló fő cselekményszálhoz, ami szintén igencsak kalandos.
 
A könyv elég jól visszaadja a svéd hangulatot. Van benne egy-két poén, amit valószínűleg nemigen érthet a magyar olvasó.
Ilyen például az, mikor azon szörnyűlködve, hogy újabban egyes  férfiak lófarkat hordanak, az egyik szereplő megjegyzi, hogy a végén még azt is megérjük, hogy a pénzügyminiszter is ilyen hord majd – amiben az a bennfentes poén, hogy a könyv 2005-ben játszódik; 2006 óta pedig Anders Borg a svéd pénzügyminiszter, akinek lófarka és fülbevalója van.
Szintén nehezen lehet érthető a magyar olvasónak az, amikor a skånei dialektus kapcsán vet be (tulajdonképpen észrevétlenül) egy poént a főszereplő.
 
A könyv egyébként teljesen korrekt földrajzi és egyéb leírást ad – a könyben szereplő kis porfészkek, elhagyott vasútvonalak stb. valóban léteznek, és valóban ott vannak.
 
Tényleg, egy érdekes nyelvtani kérdés.
A fordító a Småland nevű tájegységet jobbára (de nem teljesen következetesen) külső helyraggal használja: Smålandon és Smålandra. Nem tudom, miért, mert nem sziget.
 
Ha már egy kis nyelvtan. Tisztában vagyok vele, hogy így helyes, de engem személy szerint nagyon idegesít, hogy az ö-re végződő településneveket alanyesetben így kell írni, de ragozott formában már nem. Azaz Malmö, de Malmőbe.
 
Na, mindegy, ez most csak így bónuszként eszembe jutott.
 
Ami még szintén eszembe jutott a könyvről, az a Jönssonligan – ez a Magyarországon is ismert (?) Olsen-banda történetek svéd remake-je. Aki mégsem ismerné: ez egy krimiszerűség, ahol a „bűnözők” meg a nyomozók is komplett idióták (bár a banda vezetője egyben zseniális is), de akkor már mégis inkább a szerencsétlen tolvajoknak drukkol az ember.
 

 
Szóval ez jó könyv (bár nyilván nem annyira, mint ahogy a fülszöveg állítja) – határozottan ajánlom mindenkinek.

  

14 komment

2012.03.08. 08:00 α Ursae Minoris

The meaning of LIFF

Címkék: könyvek Anna DNA

Ehhez a poszthoz most érdemes angolul tudni.
Feltételezem, hogy az olvasóim úgy 90 %-a számára ez nem probléma. A fennmaradó tíz százaléktól bocsánatot kérek.
 
Annától kaptam karácsonyra Douglas Adams-től a „The deaper meaning of LIFF” című könyvet.
Aki nem ismerné: Egy zseniális angol szerzőről van szó, aki a szürreális-abszurd humor területén alkotott. A palettája a kultikus remekművektől (pl. Galaxis útikalauz stopposoknak) az erőltetett, izzadságszagú könyvekig (pl. A lélek hosszú, sötét teadélutánja) terjed.
 
Ez a műve konkrétan nagyon jó. Nem regény, hanem egy szótár, ahol úgymond közismert, de névvel még nem rendelkező dolgoknak, jelenségeknek ad nevet, méghozzá úgy, hogy „fölösleges” településneveket rendel hozzájuk.
Pár nagyon jól eltalált, szellemes definíció van benne.
Némelyik olyasmi, amiről azt hittem, hogy csak rám jellemző, aztán most kiderül, hogy az egyik kedvenc iróm is ismeri a problémát.
 
Beírok néhányat a meghatározások közül, ízelítőül.
____________
 
Boinka
The noise through the wall which tells you that the people next door enjoy a better sex life than you do.
 
Glasgow
The feeling of infinite sadness engendered when walking through a place filled with happy people fifteen years younger than yourself.
 
Harbottle
A particular kind of fly which lives inside double glazing.
 
Hidcote Bartram
To be caught in a hidcote bartram is to say a series of protracted and final goodbyes to a group of people and then realize you’ve left your hat behind.
 
Memus
The little trick people use to remind themselves which is left and which is right.
 
Visby
The pointy, tent-like structure in the bedclothes with which a man indicates to his partner that he thinks it’s high time she stopped fiddling around in the bathroom cupboard and came to bed.
____________
 
Mindenkinek melegen ajánlom, tényleg jó kis könyv.
 
 
 
 

4 komment

2012.03.06. 07:57 α Ursae Minoris

Sárga zokni

Címkék: romantika Stockholm

Ma reggel, ahogy leszálltam a metróról az itteni Deák téren, megláttam magam mellett, az ajtóban egy nagyon szép, vöröshajú lányt, aki szintén kifelé igyekezett.

Ahogy mentünk fel a lépcsőn, ő elöl, én közvetlenül mögötte, láttam, hogy sárga zoknit hord, amit akkor valamiért szintén különösen izgalmasnak és vonzónak tartottam.
Egyszercsak leejti az újságját, közvetlenül maga mögé.
Pilanatnyi habozás után felemeltem, és odaadtam neki.
Mire ő kedvesen rámmosolygott és megköszönte.
Ezen a ponton nem volt semmi további ötletem.
Aztán ki-ki továbbment a maga irányába.
Amikor a másik metróvonalon leszállok négy megállóval arrébb, látom ám, hogy Sárgazokni is ugyanazon a lépcsőn jön fel, sőt is ugyanabba a boltba igyekszik reggelinek vagy ebédnek valót venni, mint én.
Ráadásul a pénztárnál is pont mögöttem volt.
Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha opcionálisan meghívnám egy kávéra, azzal, hogy majd írjon egy e-mailt, ha van kedve.
Átadhatnék neki például egy névjegykártyát.
Már elő is vettem egyet, aztán elgondolkodtam rajta, hogy az áll rajta: főorvos, addiktológiai rendelő.
Hogy néz már ez ki.
Meg különben sem vagyok olyan, aki csak úgy, az utcán meg merne szólítani lányokat.
Úgyhogy a mai nap romantikus kalandja (vagy várható csúfos megszégyenülése) már csírájában elhalt a gyávaságomnak köszönhetően. :-(
 

40 komment

2012.03.03. 17:12 α Ursae Minoris

Karma

Címkék: munka buddhizmus

Mindenekelőtt bocsánatot kérek Tőletek, kedves olvasóim, a hosszú hallgatásomért. Sok volt mostanában a munka (meg más is), se időm, se kedvem nem volt írni.

De Chanti és Katicabogár bíztatására most újra erőt veszek magamon, hogy meséljek. Végül is van egy-két téma, amit meg akarok osztani.
 
Most egy munkával kapcsolatos történetet mondok el, ami ugyan nem vet rám különösebben jó fényt, de mint majd látjátok, végül utolért az isteni igazságszolgáltatás.
 
 
A háttérhez azt kell tudni, hogy hétköznap, napközben egy rendelőben dolgozom, de van a klinikánkak egy „addiktológiai akut” része, hozzá tartozó osztályokkal. Ezt lehetne kijózanítónak is nevezni, de jellemzően a sima részegségnél vagy heroinkábulatnál jóval súlyosabb állapotokat kezelünk. Na, itt lehet ügyelni, ami általában úgy néz ki, hogy egy „legitmált orvos” (azaz: orvos) meg egy „nem legitimált” (gyakorlatilag: orvostanhallgató) van szolgálatban egyszerre. Ezen kívül még egyvalaki, aki (tekintélyes...) szakorvos, az otthonából, telefonvégen tart „háttérügyeletet”, fel lehet hívni különféle kérdésekkel, illetve bizonyos (főleg jogi szempontból) zűrös esetekben be is lehet őt hívni az akutra. Ezen kívül szombaton és vasárnap délelőtt a háttérügyeletesnek mindenképp be kell mennie az osztályra, kap maga mellé egy „nem legitimált” orvost, hogy az éjszaka az osztályra (kb. 15 ágy) befektetett betegeket átnézzék, és lehetőleg mindet ki is írják a délelőtt, kora délután folyamán.
Eddig követhető volt?
Remélem igen, mert ez fontos lesz a továbbiakban.
 
Szóval így az életkor és a karrier előrehaladtával jobbára már csak háttérügyeletet szoktam vállalni.
 
Történt aztán a minap, amikor ügyeletes voltam, hogy felhív az akutról az esti ügyeletet adó, nem legitimált kolléga (nevezzük mondjuk Clara Rousseau-nak), és arra kér, hogy menjek be segíteni, mert 14 beteg várakozik megnézetlenül, és káosz van az akuton.
Nem mentem be.
Elmondtam Clarának, hogy ez egyrészt nem úgy súlyos helyzet, hogy ehhez feltétlenül a háttérügyeletesre legyen szükség. Másrész most este nyolc van. Mire beérek, fél kilenc. Kilencre jön az éjszakás legitimált és nem legitimált orvos is, ha én is ott lennék, akkor már öten mozognánk ott, pedig se vizsgálószoba, se alkalmas számítógép nincs ennyi a helyszínen. Ha már el akarják rendezni a káoszt, akkor megtehetik, hogy az én jóváhagyásommal (rendes vagyok, mi?) ők, az estiek is bennmaradhatnak tovább dolgozni az éjszakások mellett.
Logikus magyarázat, valóban.
 
A valódi ok persze az volt, ha őszintén magamba nézek, hogy lusta voltam. Semmi kedvem nem volt bemenni, végezni az aprómunkát, ráadásul tudtam, hogy ha ilyen helyzetben bemegyek, akkor leghamarabb úgy három órával később szabadulnék – ráadásul tényleg nem ideálisak odabenn a munkakörülmények kettőnél vagy max háromnál több orvos számára.
 
Szegény Clara nyelt egyet, és beletörődött.
 
Engem meg aztán gyötört a lelkifurdalás amiatt, hogy ennyire nem vagyok szolidáris a kollégáimmal.
Praktikus módon persze a lelkifurdalás csúcspontját akkorra időzítettem, amikor már úgyis tárgytalan volt az egész.
 
Ami aztán az érdekes, hogy a következő éjjel, amikor már egyáltalán nem voltam egy kicsit sem ügyeletben, és édesen alszom odahaza, megszólal a telefon fél négykor, és kérik az akutról, hogy menjek be egy súlyos esethez, mint háttérügyeletes.
Mondom nekik, hogy nem én vagyok az, mire ők, hogy de.
Mert az a kolléga, aki aznap ügyelt volna, beteg, és én helyettesítem.
De mondom, hogy én erről nem tudok semmit.
Fölhívom a beteg kollégát (akkor már ne aludjon ő se), a mobilja persze ki van kapcsolva, de szerencsére nekem megvan a vezetékes száma is.
Elmondja, hogy egy vicces félreértés miatt azt hitte, hogy én vettem át az ügyeletét, és ő most már ezt az információt hintette el az akuton.
Nem volt sok további mozgástér így az éjszaka közepén, úgyhogy bementem (meg közben még az ifjúsági akutra is, mert oda is hívtak).
Szóval ezzel egy kicsit kiegyenlítettem a számlát.
 
Ezen a mostani héten pedig jó összesűrűsödtek a dolgok. Szerdán, pénteken és (egy helyettesítés miatt, tervezetelenül) ma, szombaton is ügyeletes voltam.
A péntek éjjeli hívogatások miatt kicsit fáradt voltam így szombat reggelre, amikor be kellett mennem osztályt üriteni. Megérkezve látom ám, hogy tele van az osztály nehéz betegekkel, olyanokkal, akiket mindenképp nekem kell megnézni.
Már ez is egy kicsit stresszes volt.
De az igazán vicces az volt, hogy kicsit később azt is látnom kellett, hogy az a nem legitimált orvos, akinek segítenie kellett volna nekem az osztály ürítésénél, egyszerűen nem jelent meg reggel a munkában.
Ezt a bizonyos fiatal kollégát pedig úgy hívják, hogy Clara Rousseau.
 
Na, hát ezt nevezem én karmikus igazságszolgáltatásnak.
 
 
 
 

10 komment

2012.02.07. 20:38 α Ursae Minoris

Örvény

Címkék: munka könyvek sci fi

Belekezdtem Robert Charles Wilson Örvény című könyvébe (ez a Pörgés-trilógia befejező kötete).

Rögtön így indul:
 
Elég volt – gondolta Sandra Cole, amikor felébredt fullasztó lakásában. A mai nap lesz az utolsó, hogy autóba száll, bemegy a munkahelyére, és csonttá aszott prostituáltak, az elvonás kezdeti, verejtékes szakaszaiban járó drogfüggők, beteges hazudozók és kisstílű bűnözők társaságában tölti ideje nagy részét. Ma beadja a felmondását.
Minden hétköznap reggel ugyanezzel a gondolattal ébredt. Tegnap nem vált valóra. Ma sem lesz másként. De egy szép napon valóra fog válni. Elég volt. Ezt a gondolatot ízlelgette, mialatt lezuhanyozott és felöltözött. Ez a gondolat segítette át az első csésze kávéján, majd a joghurtból és vajas pirítósból álló gyors reggelin. Mire végzett, már összegyűjtötte a bátorságát, hogy szembenézzen az előtte álló nappal. Hogy szembenézzen a tudattal: ma sem fog változni semmi.
 
Nagyon találó, nagyon ismerős.
Csak annyi az eltérés, hogy nem autóval, hanem metróval szoktam bejárni a munkahelyemre.

 

31 komment

2012.02.04. 18:51 α Ursae Minoris

Ленин

Címkék: oroszország álmok

 

A mai posztot Enchantée nevű kedves olvasómnak dedikálom sok szeretettel.
Ma éjjel érdekes álmom volt:
 
Elmentünk valakivel megnézni Lenin bebalzsamozott testét. Megérkeztünk a helyszínre, ahol nem volt más látogató rajtunk kívül. Leninnek viszont csak a nadrágját láttuk a tárolóban, kicsit arrébb viszont valami hajléktalanforma, ámde Leninre hasonlító fickó aludt.

Ebből azt a következtetést vonta le az, aki velem volt, hogy biztos ez a fickó szokott itt feküdni Leninnek beöltöztetve, csak most (talán mert részeg...) kicsit kiesett a szerepéből. Én ennek ellene vetettem, hogy ha már hamisítani akarnak, akkor jóval egyszerűbb, olcsóbb és hietelesebbnek tűnő lenne egy bábut odatenni.
Aki velem volt, elkezdte vadul fényképezgetni az öreget – engem ez erősen nyugtalanított, féltem, hogy mi lesz, ha felébred az ál-Lenin, vagy ha jönnek az őrök.
Ezek egyike sem történt meg, viszont rájöttünk valahogy, hogy ez nem az igazi mauzóleum, hanem csak egy magánvállalkkozásban működő utánzat.
 
Ezután elmentünk az igazihoz, ahol Lenin egy üvegtartályban feküdt, vízben.
Arra lettem figyelmes, hogy a vízben, a tartály fala mentén teljesen átlátszó ízeltlábúak (rákok?) mászkálnak, illetve szintén átlátszó halak úszkálnak. Annyira átlátszóak, hogy csak azért látszanak egyáltalán valamennyire, mert egy kicsit más a törésmutatójuk, mint a vízé. Akivel vagyok, az nem is látta őket, hiába mutattam.
 
Na, ehhez az álomhoz kapcsolódóan eszembe jutott még egy vicc is.
 
Egy amerikai elutazik Moszkvába.
Amikor hazaérkezik, kérdezi a barátja, hogy milyen az ottani élet.
– Tulajdonképpen minden teljesen rendben van, szép város, alapvetően jól élnek az emberek, csak nehezen lehet egérolajat szerezni.
– Egérolaj? Az meg mi?
– Én sem tudom, csak láttam, hogy rengeteg ember áll sorban egy épület előtt, amire az van kiírva, hogy mauzóleum.
 

 

4 komment

2012.01.29. 08:47 α Ursae Minoris

Fecsegőposzáta

Címkék: könyvek sci fi Anna Katniss Everdeen

Karácsonyra jópár könyvet kaptam, ezek jelentős része – nem meglepő módon – science fiction, ámde érdekes módon mégsem ezek egyikét olvastam mostanában, hanem egy másik, egész meglepő irányból érkezett sci-fit.
Ugyanis Anna (a kisebbik lányom) egy-két hete elkezdte olvasni a The Hunger Games (magyarul Az éhezők viadala) című művet, ami nagyon teteszett neki, csak arra panaszkodott, hogy nincs kivel beszélgetnie róla.
Így aztán az ő kedvéért belekezdtem.
Aztán iziben a hatása alá kerültem, és igen hamar el is olvastam mint a három könyvet – miközben Anna lemaradt valahol a második kötet elejénél, mert neki most valami iskolai kötelező olvasmányt (a száz évvel ezelőtti Stockholmról) kell előbb magáévá tennie. Szegény Anna. Meg szegény én, mert most meg nekem nincs kivel megbeszélnem a könyveket...
 
Kérdezte Anna, hogy mi a sci-fi definíciója – hát erre a kérdésre nincs egyszerű (sem általánosan elfogadott) válasz, de ez a trilógia egyértelműen ehhez a műfajhoz (vagy inkább: tematikához) tartozik: A távoli jövőben játszódik, társadalmi disztópiát ábrázol, a történetben számos (jelenleg még nem létező) találmány vagy technikai megoldás játszik fontos szerepet.
 
A trilógia alaphelyzete az, hogy a távoli jövőben, valamiféle természeti vagy egyéb csapások és egy elhúzódó, véres (polgár)háború után már csak a mai Észak-Amerika egy része lakható a Földön, ami egy Panem nevű államot alkot (a név lehetne valami Panamerican dolog rövidülése is, de én rögtön a Panem et circenses-re asszociáltam, mint utóbb kiderült, helyesen). Az államot a luxusban élő Főváros irányítja, aztán van még 12 kegyetlenül elnyomott körzet, akik az iparért, mezőgazdaságért stb. felelnek.
Büntetésül amiatt, hogy valaha ezek a körzetek fellázadtak, most minden évben megrendezik az Éhezők viadalát, ahová minden körzetenek egy-egy fiút illetve lányt kell küldenie, hogy aztán az arénából (ez egy sok-sok négyzetkilométeres terep, hegyekkel, erdőkkel stb.) a 24 gyerek közül csak egy jöhessen ki élve. A gyerekek részben egymást ölik meg, részben különféle mesterséges veszélyeknek vannak kitéve az arénában. A Viadalt végig közvetíti a tévé, hatalmas érdeklődéssel követik az emberek – a fővárosiaknak szórakozás, a körzetek lakóinak meg véresen komoly ügy.
A gyerekeknek – miközben megpróbálnak életben maradni – közben folyamatosan arra is figyelniük kell, hogy a viselkedésük hogy mutat a tévében, ugyanis ha sikerül szponzorokat szerezniük, azok küldhetnek be nekik (személyre szólóan) ételt, fegyvert, gyógyszert stb. az arénába, növelve ezzel az életbenmaradási esélyeiket.
 
Az alaphelyzet tehát nagyon nyomasztó – aztán ilyen is lesz mind a három könyv. Annyira nyomasztó, hogy szinte azt mondanám, hogy „ilyen nincs, ennyire mélyre soha nem süllyedhet az emberiség” – de jobban belegondolva, nincs a könyvekben olyasmi, amire ne lett volna, ne lenne példa a régebbi vagy a közelebbi múlt történelmében.
 
Az, hogy nő írta a könyveket és a célközönség is – legalábbis részben – a tinédzser lányok, az nem csak abban mutatkozik meg, hogy a főszereplő egy 16-17 éves lány, hanem abban is, hogy gyakran igen részletes leírását kapjuk a különféle ruháknak, sminkeknek – ezek fontos szerephez is jutnak, elég kontrasztos módon az élet-halál harcok közepette.
 
 
Az ifjúsági regény jellegnek betudható, és ezért talán megbocsátható, hogy kicsit egyszerű a jellemábrázolás – noha szinte senki sem teljesen pozitív vagy teljesen negatív figura, a legtöbben egy kicsit ellentmondásosak, lelkileg így vagy úgy sérült emberek, de ezzel együtt azért mindenkit egy-két mondattal le lehetne írni.
A társadalomkritikai résznél pár fontos kérdést nem igazán tárgyal ki a könyv. Mintha minden gonoszságért az elnök személyesen, meg a „rendszer” lenne a hibás – nem igazán elemzi a könyv, hogy mi is a Fővárosban luxuskörülmények között élő, Éhségviadalt néző mezei polgár felelőssége. Csak egy nagyon rövid párbeszédben vetődik fel, hogy vajon akik a Viadalhoz a sminkkel, ruhákkal, játékszervezéssel hozzájárulnak, azok valami módon bűnösek-e. Érdekes módon a főszereplő (aki pedig aztán igencsak megszenvedi a viadalt) inkább felmenti őket. Igaz, egyébként sem az intellektuális elemzés az erőssége a csajnak.
Még egy érdekes gondolatmenet lehetett volna (főleg a harmadik kötetben, ahol többször ide-oda vált a cselekmény, megkérdőjelezve végül azt is, hogy mi is a jó vagy a rossz), ha még Snow elnök is kifejtette volna, hogy ő sem putsza gonoszságból teszi, amit tesz, hanem például az Éhségviadal egy szükséges rossz, hogy ennek az évi 23 gyereknek a halála az ára annak, hogy egy lázadással járó sokkal nagyobb vérontást megelőzzenek.
 
Másrészt lehet, hogy nem kell minden efféle gondolatot az olvasó szájába rágni.
Elég elgondolkodtató, nyugtalanító ez a trilógia, én magam például erősen a hatása alá kerültem, ami továbbra is tart, több alkalommal álmodtam a könyvről – úgyhogy talán ezek a különféle gondolatok amúgy is felvetődnek a reflexióra hajlamos olvasóban.
 
Az első kötet jó volt. A másodikat (Catching fire – Futótűz) rögtön utána olvastam el, így a kettő közvetlenül egymás után különösen deprimáló volt. A második kötet végén zokogtam (vagy a csattanó volt ennyire megrázó, vagy túl sok bort ittam aznap este, ezt már így utólag nehéz lenne megmondani). Utána egyszerűen kénytelen voltam azonnal elolvasni a harmadik könyvet.
Az viszont elég furcsa. A történet időnként hatalmas kanyarokat vesz, megkérdőjelezve azt, ami addig egyértelműnek látszott. Aztán újabb és újabb fordulatok.
Szinte Philip K. Dick szinvonal. Sőt, szinte a zavarosságig fokozódik a bizonytalanság a gyakori váltásoktól.
Úgyhogy a harmadik kötet (na, ez lenne a Fecsegőposzáta, ha magyarul nem adtak volna szokás szerint már megint valami más, teljesen irreleváns címet a könyvnek) volt a kedvencem a háromból.
 

A trilógia végén nincs igazán happy end.
Pár rokonszenvesebb szereplő ugyan életben marad – de a könyv elég hitelesen bemutatja a poszttraumás stressz legmélyebb bugyrait: Aki úgy maradt életben, hogy folyamatos életveszélyben volt, hogy barátai haltak meg mellette (és adott esetben miatta), ha neki magának is ártatlan embereket kellett ölnie, hogy életben maradhasson, akkor túlélésről ugyan lehet szó, de boldogságról nem.
 
Számomra (talán pont ezért is) a legrokonszenvesebb figura Haymitch, a velem nagyjából egyidős, meglehetősen intelligens egykori versenyző, aki az alkoholba menekül a múlt és a jelen démonai elől.
 
Márciusban jön ki az első kötetből készült film. Kíváncsi leszek rá nagyon, izgalmasnak ígérkezik. Alighanem kénytelen lesz megtörni azt a filmes tabut, hogy nem szokás gyerekek meggyilkolását mutatni – itt ez, gondolom, aligha lesz elkerülhető...
 

Összefoglalva tehát, ugyan nem egy Szép új világ vagy egy 1984, de elolvasni érdemes, izgalmas, elgondolkodtató műnek tartom ezt a trilógiát. 

9 komment

2012.01.28. 00:01 α Ursae Minoris

Boldog születésnapot, Jucus!

Címkék: Jucus

 

3 komment

2012.01.21. 07:48 α Ursae Minoris

Csacsi pacsi

Címkék: játék

Ez most csak így ügyeletbe jövet jutott eszembe ma reggel, nem különösebben nehéz:

Búzához kapcsolódó népi hiedelem.
 
 
 

15 komment

2012.01.18. 08:00 α Ursae Minoris

Dolgos hétköznapok

Címkék: munka

Régen írtam már úgy igazából magamról, inkább holmi fényképek meg film-, könyv- és étteremajánlók mögé bújtam.

Igaz, túl sok izgalmas nem is történt velem mostanában, de legalább azt elmondom, hogy alakultak a korábban felvetett kérdések. Mindegyik így vagy úgy a munkámhoz kapcsolódik.
 
A Vihar szeme poszt többek között a rendelő két új orvosáról szólt.
Roger (a szexfüggő vitorlás-világbajnok) továbbra is szorgalmasan, hitehetetlen lendülettel és elkötelezettséggel dolgozik. Kicsit talán kínos is a számomra, mert nem mindig tudom osztani a lelkesedését, és nincs feltétlenül kedvem elmenni annyiféle előadásra, konferenciára, mint amit ő szorgalmaz. De ő menjen csak, persze, majd elmondja, mit hallott.

Petra (a fiatal magyar doktornő) először rohamos gyorsasággal sajátította el a svéd nyelvet, majd a klinikai munka alapjait. Decemberben sikeres svéd nyelvvizsgát tett, és az utóbbi időben már saját betegeket is vitt a rendelőben, több-kevesebb sikerrel.
Viszont most január közepétől már nem dolgozik velem, az illetékesek azt találták ki (végül is jogosan), hogy a fiatalok „forogjanak” egy kicsit a különféle rendelők és osztályok között, úgyhogy őt is áthelyezték egy másik, másféle profilú rendelőbe. Nem is tiltakoztam ez ellen különösebben, bár egy kicsit bosszantó, hogy most viszik el mellőlem a padawanomat, amikor már éppen valami hasznom is lenne a munkájából.
Igaz, kaphattam volna egy másik rezidenst helyette három hónapra, de végül is (a főnővérrel együtt) nemet mondtunk rá a helyhiány miatt, mivel egyszerűen nem lenne hol dolgoznia. Ha meg majd sikerül valahogy szereznünk egy új szobát, akkor is egy plusz nővérre nagyobb szükségünk lenne, mint egy harmadik orvosra..
Szóval maradunk Rogerrel kettesben.
 
A rendelő privatizálásából nem lett semmi. Így elvileg akár az előtt is megnyilt az út, hogy ne csak a jelenlegi szinten folytassuk a munkát, de tovább is fejlesszük a rendelőt. Erre meglenne bennünk a szándék és a képesség, viszont ehhez nagyobb személyzet kellene, aminek jelenleg a legnagyobb akadálya a föntebb is említett helyhiány. De ha sikerülne valami tágasabb helyre költöznünk, akkor lehetne nagyot álmodni.
 
Megjelent rólam az újságcikk a Situation Stockholm 178. számában (december 28-án).
Végül is semmi extra. Persze egy kicsit elfogult az érintett beteg irányában, de durva ténybeli ferdítést nem tartalmaz a cikk. Leírja a beteg változatát meg az enyémet is, korrektül idéz tőlem, sőt még a nevemet is helyesen írja le, minden ékezettel együtt.
 
Hát így.
 
Ja, és nézegessétek szorgosan Lea blogját (itt van jobboldalt a linkje), mert vele viszont tényleg történnek érdekes dolgok ott a legendás Las Vegasban, és ha svédül nem is tud mindenki, de már csupán a képek miatt is érdemes rápillantani.

Szólj hozzá!

2012.01.14. 08:59 α Ursae Minoris

Hiteles másolat

Címkék: filmek romantika toscana

Érdekes filmet néztünk meg tegnap.
Egy iráni (!) rendező filmjét, aminek az eredeti (francia) címe Copie conforme, Magyarországon pedig (a francia eredetit korrektül lefordítva) Hiteles másolat volt.
Ezúttal a svédek voltak azok, akik teljesen megváltoztatták a címet, ami így Találkozás Toscanában lett.
Ez most szerencsés is volt a mi esetünkben, mert pont emiatt választottuk ezt a filmet, visszagondolva a néhány évvel ezelőtti, kellemes és romantikus pisai és (főleg) firenzei nyaralásunkra Jucassal.
 
Nos, nagyon érdekes film. Nem (vagy legalábbis nem úgy) depressziós. Kicsit romantikus, erősen filozófikus mű.

Az alaphelyzet az, hogy van egy angol szerző, akinak az eredeti és a másolat viszonyáról írott könyve épp megjelent olasz fordításban, és ennek kapcsán tart egy (mérsékelt érdeklődést kiváltó) előadást egy toscanai városban.
A hallgatóságban van egy, a gyerekét egyedül (?) nevelő (?) műkereskedő nő, akinek rokonszenves a fickó. Megszervez egy találkozót a férfival, majd elautóznak egy közeli faluba körülnézni, sétálni.
Egy kávézóban azt hiszi róluk valaki, hogy házasok, és onnantól kezdve fordul a film, és úgy tűnik, mintha tényleg azok lennének. Mégpedig olyanok, akik éppen az tizenötödik házassági évfordulójukat ünneplik, viszont ennek kapcsán szembesülnek a kapcsolatuk kiürülésével, megfáradásával, a hétköznapok terhével, sőt a házasság különféle fázisaival egyszerre.
A DVD-borító (és számos ismertető, kritika) szerint ez csak játék a részükről, tehát továbbra is az alaphelyzet az igaz. Van azonban pár apró jel, ami ennek ellene mond.
 
A magam részéről inkább úgy értelmezem, hogy innentől (szürrealista módon) megváltozik a valóság, és ettől a ponttól kezdve valóban egy régóta együtt lévő házaspárt látunk. (Aztán lehetne még úgy is, hogy eleve házasok, és az elején az előadáson való megismerkedés a játék a részükről, de pár apró jel alapján ez sem hihető).
 
Szerintem a film minden szinten az eredeti és a másolat, a látszat kérdését járja körbe.
Maga a film is kettős ilyen téren: egyrész nagyon realista a sok széttöredezett párbeszéddel, üresjáratokkal, háttérzajokkal – másrészt van pár (gondolom szándékoltan...) mesterkélt, művi beállítás.
Fölmerül az a kérdés is, hogy az esküvő időszakának boldogsága egy megőrizni, másolni érdemes „eredeti”-e, vagy pedig ez maga valami másolat. (I didn't mean to sound so cynical, but when I saw all their hopes and dreams in their eyes, I just couldn't support their illusion.)
Érdekes, hogy pár fontosnak tűnő közlés – leírva vagy fülbe súgva – úgy történik, hogy sosem tudjuk meg, mit tartalmazott az üzenet.
Ezért mindehhez jól illeszkedik az, hogy egyre inkább elbizonytalanodunk a film nézése közben, hogy mit is látunk igazából
 
Az interneten utánanézve látom, hogy Magyarországon – rossz szokás szerint – ezt a filmet is szinkronizálták. Ez pedig különösen nagy veszteség ebben az esetben, ugyanis itt kifejezetten nagy szerepe van annak, hogy mikor és hogy váltanak az angol, francia és olasz nyelv között.
 
Jó és elgondolkodtató film, megnézésre ajánlom – de csakis az eredeti változtaban!
 

  

11 komment

2012.01.07. 18:08 α Ursae Minoris

Melancholia

Címkék: depresszió dánia filmek sci fi

Az ünnepek alatt részben szabadságon voltam, így lehetőségünk nyílt – többek között – filmeket nézni.

Lars von Trier (a zseniális dán rendező) legújabb filmjét néztük meg.
 
A Melancholia – némi jóindulattal – science-fictionnek is minősíthető, mert a cselekményben jelentős szerepet játszik egy bolygó (film címe egyben a bolygó nevét rejti – meg persze a film alaphangulatát is), ami keresztezi a Föld pályáját, összeütközéssel és minden élet elpusztításával fenyegetve.
Leginkább lélektani műről van szó, különféle emberek élete, lelkivilága van a középpontban, valamint az, hogy ki hogy reagál a közelgő veszélyre.
Igazából színdarab is lehetne, végig ugyanazon a helyszínen játszódik a mű, gyakorlatilag 4-5 (fontos) szereplő van csak benne.
 
A dolognak a fizikai részével ugyan van egy kis gond (egy ekkora bolygó, ilyen közelségben már jóval az esetleges összeütközés előtt komoly katasztrófákat okozna, cunamik, szélviharok és földrengések formájában), de ettől tekintsünk most el. Vegyük úgy, hogy mégsem SF akar ez lenni, hanem pszichológiai dráma.
És mint ilyen, nagyon érdekes.
Egy depressziós nő a főszereplő, akit a hullámzó betegsége lebénít az életének egyébként elvileg boldog vagy gondtalan szakaszaiban is.
Amikor viszont közeledik a tragédia, ő lesz az, aki – talán mert már réges-régen szembenézett az élet értelmetlenségével – a leghiggadtabban tud cselekedni.
Aki pedig addig erős, gyakorlatias, racionális volt, az összeomlik a pusztulás közeledtével, míg a depresszió (vagy ami mögötte van) ebben az új helyzetben előnnyé válik.
 
Elgondolkodtató (talán ez a magam depressziójának a jele?), hogy egy efféle, minden életet elpusztító katasztrófára – azt hiszem – én magam is egyfajta megszabadulásként tekintenék.
Mert bár az út végén mindannyiunkra ott vár a személyes halálunk, de attól még továbbra is gondolnunk kell arra, hogy mit hagyunk az utódainkra.
Ha azonban minden és mindenki egyszerre elpusztul, az minden felelősség alól végleg felszabadít minket.
Hát nem lenne remek?
 
Hm, lehet, hogy van, aki „nem”-mel válaszol erre a kérdésre.
 
No, de akárhogy is, ez egy érdekes, megnézni érdemes film.
Ajánlom.
 
 

5 komment

2011.12.31. 10:43 α Ursae Minoris

Aifur

Címkék: ételek Stockholm Jucus

Egy kis előrehozott szilveszterezésként tegnap este elmentünk Jucussal és Annával egy érdekes étterembe vacsorázni.

Egy (legalábbis helyi viszonylatban) híres zenész, aki az E-Type névre hallgat, nyitott egy viking éttermet egy-két hónappal ezelőtt. Tulajdonképpen fura is, hogy Stockholmban eddig még nem volt ilyen.
Amióta hallottam erről az új helyről, el akartam ide jönni, és ezt most végül meg is tettük.
 
Nagyon kellemes élmény volt.
Sikerül nekik jól megteremteni a viking hangulatot a ruhákkal, berendezéssel, díszítésekkel, a rusztikus faasztalokkal, valamint a kovácsoltvasból készült gyertyatartókal, szalvétagyűrűvel és evőeszközökkel (!) – mondjuk nem is mindig könnyű velük enni.
Kaptunk egy étlapot (középkori) rúnaírással (futhark). Nagyon-nagyon nehezen haladtam csak a kibetűzésével, de aztán a társaságom felhívta rá a figyelmemet, hogy ha eggyel beljebb lapozok, akkor ott „rendes” betűkkel is le van írva ugyanaz.
 
Az ételekről és a felszolgált mézsörről (lám, ismét egy Harry Potter-es asszociációkra alkalmat adó pont a blogomon) pedig készséggel elhiszem, hogy az igazi viking ízeket kóstolhattuk.
 
Kellemes volt a dolog show-jellege. Érkezéskor a nagydarab viking harcos, aki fogadja a vendégeket, a terembe érve hangosan bemutatja az újonnan érkezőket egy-két pozitív szó kíséretében. Ilyenkor aztán a többi vendég mindig megtapsolja az újakat. Ez tetszett.
Az este folyamán volt egy kis élőzene is, korabeli hangszerekkel (lant, tekerőlant, meg nyckelharpa, aminek valószínűleg nincs magyar neve, de tükörfordítással kulcsos lant lehetne), három nagyon rokonszenves fiatal srác előadásában.
Mellesleg szerencsénk is volt, mert mint kiderült, korántsem minden este van ilyen előadás.
De egy kis diszkrét korabeli muzsika az est többi részében is szólt a háttérből.
 
Mindezek mellé a hely – stockholmi viszonyokhoz képest – nem is volt különösen drága, inkább átlagos árfekvésnek mondanám.
 
Szóval kellemes élmény volt, meleg ajánlom a helyem minden stockholmi vagy alkalmilag Stockholmba látogató olvasómnak.
Lehet, hogy én is visszetérek még ide, de akkor előtte végre rendesen megtanulom a futhark ábécét – mégiscsak szégyen, hogy már lassan tíz éve itt élek ebben az orszában, és még egy rúnakövet sem vagyok képes elolvasni.
 
Egyben megragadom az alkalmat, és ezúton kívánok mindenkinek boldog 2012-es évet!
 
 
 
 
 
 
 
 

 

5 komment

2011.12.27. 16:05 α Ursae Minoris

Hamis perspektíva

Címkék: képek Stockholm

(Malmskillnadstrappan, Stockholm)

  

Lentről:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



 

Fentről:

 

 

 

 

Szólj hozzá!

2011.12.19. 08:58 α Ursae Minoris

In memoriam Václav Havel

Címkék: utazás halál dráma Csehország Havel

Most vasárnap (december 18-án) meghalt Václav Havel (dráma)író, Cseh-Szlovákia (igen, az ő idejében már kötőjellel kellett írni), illetve később az önálló Csehország elnöke.
 
Van egy kis személyes emlékem vele kapcsolatban.
Már gimnazista koromtól kezdve (nagyrészt egy másik cseh írónak, Bohumil Hrabalnak köszönhetően) kedvelem a cseh kultúrát, irodalmat, filmeket, ételeket és nem utolsó sorban a cseh söröket.
 
Ebből adódóan többször is jártam Prágában, mert ez az egyik kedvenc városom.
Egyszer, amikor (úgy 1990 táján) ismét ott jártam, a várban sétálva látom ám, hogy éppen arra jön személyesen az elnök, Václav Havel.
Nagyon megörültem ennek (akkoriban ugye a rendszerváltás lelkesedésében éltünk, ő pedig a demokratikus átalakulás egyik kiemelkedő és szimbolikus figurája volt), és gondoltam, kérek tőle egy autogramot.
Turistaként más papír nem volt nálam, mint egy Prága-térkép, így hát ennek a belső oldalára kértem az aláírást.
 
Így aztán egy személyesen Václav Havel által dedikált térkép van a birtokomban, amit persze azóta is gondosan, ereklyeként őrzök itt Stockholmban is.
 
 
 
 

3 komment · 1 trackback

2011.12.12. 14:32 α Ursae Minoris

Insomnia gravis

Címkék: depresszió alvás matematika

 

Ma éjjel annyira rosszul aludtam, hogy az ágyban forgolódva kiszámítottam magamban, hogy mennyi az i-nek a négyzetgyöke. (Aki esetleg nem tudná, az i, azaz az „imaginárius egység” definíció szerint a mínusz egynek a négyzetgyöke.)

 
Az jött ki, hogy a megoldás:
 
( egy per (négyzetgyök kettő) ) x ( 1 + i )
 
 
 
 
 
 

18 komment

2011.12.10. 14:49 α Ursae Minoris

Szexuális rabság

Címkék: blog szex pszichiátria könyvek

 

Edith Templeton: Gordon – egy pszichiáter szexuális rabságában

 
Enchantée blogján hallottam erről a könyvről, illetve aztán később meg is kaptam azt tőle, amikor látta az érdeklődésemet.
Elolvastam – nem ment gyorsan, mert annyira azért nem tetszett.
 
Pedig a téma többszörösen is érdekes (lehetne): Van benne pszichiátria, szex és BDSM (a témában kevésbé járatosak számára, bár pontatlanul: szado-mazochizmus). Igaz, ez az utóbbi engem személy szerint nem különösebben hoz lázba, de mivel barbieds a blogom hűséges olvasója, így ennek kapcsán én is bele-bele olvasgatok az ő írásaiba.
 

A könyv alaphelyzete az, hogy egy meglehetősen talpraesett, világlátott, emancipált nő találkozik egy férfival, a címben említett Gordon nevű pszichiáterrel, aki igencsak máshogy bánik vele, mint azt más férfiaktól megszokhatta:
Durva, domináns, az élet minden területén parancsokat osztogat, és erőszakosan betör a nő tudattalanjába, hogy szembesítse őt a különféle elhallgatott emlékekkel, fájdalmakkal.
 
Ígeretes anyag. A véleményem azonban az, hogy csak részben sikerül a könyvnek felnőni a témában rejlő lehetőségekhez.
Az első lélektani vonalat nem vonom kétségbe (azaz hogy egy nőnek szüksége lehet egy efféle domináns férfira) – állítólag önéletrajzi vonatkozásai is vannak a könyvek, úgyhogy az írónő valószínűleg tudja, mit beszél. Ezzel együtt nekem nem vált a dolog igazán meggyőzővé, átélhetővé. Viszont intellektuális síkon igen tanulságos, ezt most meg is jegyzem magamnak, hogy a nőknél nem mindig a kedvesség, gyöngédség jön be.

 

Az erotikus vonal az gyakorlatilag egy nulla a könyvben. Bőségesen olvashatunk ugyan szexuális aktusokról, de ezek csak gyors, mechanikus, személytelen és durva menetek, inkább a nő megalázásáról szólnak, semmint valamiféle erotikáról. Az, hogy az elbeszélő ezeket mégis fantasztikus élményeknek minősítí, csak az ő önalávető (szakkifejezéssel élve: „szub”) hozzáállása alapján érthető meg (vagy inkább hihető el), mert egyáltálan nem olyasmiről van szó, amit amúgy „jó szexnek” tartanánk.

 
A pszichiátriai, pszichoanalítikus vonal nagyon naivisztikus – nagyjából olyan, ahogy egy avatatlan kívülálló elképzeli a freudi lélektant. Ami mégis mentheti ezt a vonalat, az az, hogy elvileg ugye maga a nő meséli el a történetet egyes szám első személyben – így aztán ahogy ő csodálattal felnéz a pszichiáter szeretőjére, az magyarázhatja azt, hogy szinte egy gondolatolvasó varázslóként jelenjen meg a férfi az ő leírásában.
 
A könyv vége pedig tökéletesen kitalalálható volt.
 
Szóval nem tartom különösebben jó könyvnek. A pszichológia rész közhelyes, még ha néhol tanulságos is.
Viszont ennek a könyvnek köszönhetően bukkantam rá egy érdekes Goethe versre, amit korábban idéztem is, ez mindenképpen nagy pozitívum.
A szub szemlélet leírása érdekes, de szerintem akkor már érdemesebb barbieds blogját elolvasni, mint ezt a könyvet, az sokkal meggyőzőbb.
 
Mindennek ellenére kölcsön akarom adni az egyik ismerősömnek a könyvet, kiváncsi leszek, hogy ő mit fog hozzá szólni (már ha egyáltalán hajlandó lesz elolvasni).
 
 
 

3 komment

2011.12.08. 20:13 α Ursae Minoris

Sajtókapcsolatok

Címkék: munka

Egy ideje üldöz egy újságírónő.

Eleve egy kicsit fenntartásaim vannak az újságírókkal szemben.
Igaz, itt Svédországban még nem volt velük nagyobb gondom. Adtam már itt riportot a rádióban, újságban, sőt egyszer a tévében is szerepeltem (bibííí!), és végül is egyikkel sem volt semmi nagyobb gond.
 
De amiről a mostani interjú szólna, azt a műfajt nagyon nem szeretem (akkor sem, ha nem engem érint, hanem valaki mást).
Adva van egy beteg, aki valamilyen oknál fogva elégedetlen velem (részletekről nem írok), ezért rámküld egy újságírót.
Ebben a helyzetben az a rossz, hogy erősen asszimetrikus: A beteg, illetve az „ő oldalán álló” újságíró végül is szabadon írhat, amit akar. Nekem (vagy általában az orvosnak ilyen helyzetben) viszont semmi lehetősége ezt követően megvédeni magát, leírni, hogy az azért nem is egészen úgy volt, mert hát ugye a titoktartás miatt nem szabad semmit sem felfedni a beteggel kapcsolatban.
 
Szóval ezt a konkrét esetet elemző cikkezést alapvetően szemét dolognak tartom; az egészségüggyel kapcsolatos panaszok kivizsgálására ott van a hivatalos szerv, amelynek megvan a szakértelme a dologhoz, meg a jogosultsága is, hogy bekérje a kórrajzokat stb.
 
Szóval ez az újságírónő (a Situation Stockholm-tól, ennek a lapnak mondjuk a Fedél nélkül felel meg Magyarországon) egy ideje megpróbál elérni.
Eddig azt a taktikát követtem, hogy megtagadtam vele mindeféle kommunikációt (nem vagyok ugyebár köteles nyilatkozni), hogy így minél kisebb támadási felületet adjak.
 
De aztán épp tegnap, amikor betegen feküdtem itthon, kaptam tőleg egy újabb e-mailt, benne egész értelmes, konkrét kérdésekkel.
Elgondolkodtam a dolgon, már csak azért is, hiszen éppen ezekben a napokban, amikor a korábbi posztom kapcsán szemrehányások értek, akkor azt mondtam az érintetteknek, hogy szerintem a Közösségnek tudnia kellene állni a sajtó támadását.
Márpedig ha mástól ezt várom el, akkor önmagamra is ezt kell alkalmaznom.
És Jucus is azt tanácsolta, hogy konkrét kérdésekre írjak konkrét válaszokat.
 
Ma tehát erőt vettem magamon, és egy szép, hosszú, udvarias és tárgyszerű választ írtam a riporternő e-mailjére.
 
(Vagy lehet, hogy a döntésemben az is szerepet játszott, hogy a leveléből rájöttem, hogy – korábbi elképzeléseimmel ellentétben – nem egy ötvenes savanyú nő, hanem egy bájos harmincas csaj a riporternő? Á, nem, az nem lehet.)
 
Ha végül megjelenik a cikk, és netán a neten is elérhető lesz, majd belinkelem (hacsak nem lesz nagyon cikis, mert akkor lehet, hogy mégsem...).
 
 
 
 
 
 
 

Szólj hozzá!

2011.12.05. 09:22 α Ursae Minoris

Furcsa...

Címkék: depresszió

A múlt héten sikerült legalább négy embert magamra haragítanom (valószínűleg persze többet is, de ennyiről tudok konkrétan), de mégsem érzem magamat jobban ettől sem.

 

 

 

 

 

6 komment

süti beállítások módosítása